Messze szőke Szajna mellett feketül egy híres város, / nappal ugyan feketül, de este mint az ég sugáros, / nappal gyászruhában ül, de éjjel fényruhában táncol, / míg a rendőr, szürke Hajnal, felhős homlokot nem ráncol / s rá nem süt zöld őrlámpája, mely sok titkos bűnt leleplez / akkor, tettenért, leguggol, akkor kissé csendesebb lesz, / de mint elfeledt csatornán rothadó test illó kénje, / csak az enyhe éjet várja, hogy kitörjön újra fénye.
Babits Mihály: Páris
Ki akarnak minket tiltani.
Dobni, rúgni, zárni, hajítani, paterolni, ebrudalni, akolbólítani.
Nem a Fideszt, mert minden langymeleg tiszteletem mellett kit érdekel úgy intézményesen a Fidesz – minket. A Népet a Néppártból, az első P-t az EPP-ből, a konzervatívokat a polgári közép soraiból. A pörös szánkkal, a közpolitikává vedlő magánkereszténységünkkel, a migránsellenes kultúrkommandónkkal meg a nyakas magyar plakátvirtusunkkal együtt, melyek közül az utolsót én se erőltetném, ha nem lenne muszáj. De az. Jó okkal az.
Ám tiltsanak, mondja a konzervatív renegátokban gyárilag felprogramozott dacos gyógyegér, de a szentségit neki, ezek azért talán mégse tiltsanak!
Történt ugyanis, hogy az Európai Néppárt a Fideszt Helmut Kohl víziójának megvalósítására szerződtette. Gál Kinga nemzetközi jogász, Gyürk András történész-politológus, Járóka Lívia szociálantropológus-kutató, Schöpflin György politológia-professzor és Szájer József jogász, akik 2004-től a mai szent napig Brüsszelben húzzák az édes igát, a színes-szagos Fidesz-emberkert szellemes, művelt, elegánsan européer elitválogatottja az országegyesítő német kancellár politikaművelő kapáját ragadták meg, hogy egy keresztény, polgári, konzervatív Európáért tépjék a szájukat az EU-s jobboldal szédületes tempójú balracsúszásának süvítő ellenszelében. A feladatuk nem volt hálás sosem, mert mikor otthon kétharmad volt, Brüsszelben meg a Néppártnál volt a bizottság, akkor is a nyomorult, túlszabályozó liberális maszlaggal bombázták őket a világ legmesterségesebb városában nulla-huszonnégyben, és olyasmikért állította őket nap mint nap pellengérre egy vérmesen ellenséges közeg, amiket épeszű embernek úgy igazándiból még magyarázni se nagyon kell. Kormányzás közben is ellenzékben voltak, lavíroztak két világ között, és nem roppantak meg, nem fásultak bele, nem estek szét, nem korrumpálódtak meg. Ezek az emberek politikailag nem mentek sehová. Ott vannak, ahová a mélyen beágyazott polgári meggyőződésük vonzotta őket már jócskán képviselővé válásuk előtt: Kohl kancellár erőterében, a kereszténydemokrácia szíve közepén. Ők nem mentek sehova, sőt, mi sem mentünk sehova. Az Európai Néppárt vett alattunk egy száznyolcvan fokos balkanyart.
Akik most elhajtanának minket a Néppártból, azok a fasorban nincsenek azokhoz képest, akik 2004-ben a kezünkbe adták a néppárti küldetést. Erről a kilenc illusztris tömörülésről beszélünk:
- Belgiumból a flamand CD&V (Kereszténydemokraták és Flamandok) és a vallon cdH (Demokrata-Humanista Középpárt), ketten összesen a belga szavazók 18%-át, azaz 1,1 millió szavazót képviselnek,
- Luxemburgból Jean-Claude Juncker CSV-je (Keresztényszociális Néppárt), amely a luxemburgi szavazók 28%-át, azaz 999 ezer szavazót képvisel,
- Hollandiából a CDA (Kereszténydemokrata Felhívás), amely a holland szavazók 12%-át, azaz 1,3 millió szavazót képvisel,
- Svédországból a Kristdemokraterna (Kereszténydemokraták) és a Moderaterna (Mérsékelt Egységpárt), melyek együttvéve a svéd szavazók 26%-át, azaz 1,7 millió szavazót képviselnek,
- Finnországból a Kokoomus (Nemzeti Egységpárt), amely a finn szavazók 18%-át, azaz 540 ezer szavazót képvisel.
(Itt most álljunk meg egy percre, és ízlelgessük a politikai realitást a Fidesz vádlópártjainak súlyozatlanul 78%-a 1. olyan ultraliberális/szocialista Benelux vagy skandináv országokból kotyog a világéterbe, amelyek társadalmi berendezkedésükből kifolyólag eleve érdemtelenek arra, hogy a polgári-konzervatív Európa ügyében szólásra merjenek emelkedni; 2. saját hazájának honpolgárai közül is csak egy igen szerény kisebbségi csoportot képvisel, így a legitimitása arra, hogy külföldi kétharmados kormányzópártot kritizáljon, meglehetősen csekély.)
De maradt még két vádló, név szerint:
- Portugáliából a CDS-PP (Demokratikus-Szociális Közép-Néppárt), amely a portugál szavazók 7,8%-át, azaz 407 ezer szavazót képvisel,
- Görögországból az ND (Új Demokrácia), amely a görög szavazók 28%-át, azaz 1,9 millió szavazót képvisel. Ez a párt büszkélkedhet azzal is, hogy a baloldali PASOK-kal karöltve az évszázad csődeseményébe zuhintották bele szeretett hazájukat.
Ha tehát nagyvonalúan megengedjük, hogy az egyes pártok mögött álló összes szavazó támogatja a Fidesszel való szakítást, akkor van mindent összevetve uszkve 7,9 millió, tehát egyötödnyi felháborodott, konzervatívnak álcázott langyliberális polgárunk a 38,6 millió néppárti szavazó közül, akik nem szeretnének a Fidesszel egy közösségbe tartozni. Az, hogy polgári pártként mind ab ovo hiteltelenül indulnak, mert egy fikarcnyi polgári konzervativizmust nem tartalmaznak már, kevés; ezek az alakulatok mind politikailag súlytalanok és/vagy erkölcsileg bukottak is. Az erkölcsi hitványságot és a politikai súlytalanságot egy metaforába öntve tehát úgy fest a dolog, hogy nemzetes dühvel feltámadott kilenc ország különbejáratú MSZP-Párbeszédje, és felszólította a brit Munkáspártot, hogy takarodjon az európai szocialisták közül, mert a munkáspárti értékeknek ott a továbbiakban helye nincsen.
Jaszkari, ahogy a börtönszlengben mondják.
Tartsunk most rövid lengyelfilozófus-szünetet.
Ami a liberális demokráciát illeti, még mindig közöttünk lézeng a hit, hogy emez a lélegzetelállító sokszínűség rendszere volna. Ez a hit azonban oly mértékben elszállt a valóságtól, hogy ma az ellenkező nézet látszik közelebb lenni az igazsághoz. A liberális demokrácia erős egyesítő mechanizmus, mely elhomályosítja a különbségeket az emberek között, és uniformitást parancsol nézeteknek, viselkedésnek és nyelvnek.
Ryszard Legutko: The Demon in Democracy
Ércsük? Ez a baj. Hogy amint egy alakulat a nyugati értelemben véve liberálissá válik, tüstént kiveti magából a sokszínűséget. Mármint a valódit, a véleményekét. Ha az ember lelke már liberálissá vált, nem tud egy pártcsaládban kétféle véleményt megtűrni. Két különböző hátterű konzervatív nem tud úgy együtt dolgozni, hogy az egyik közben liberális. Ez a törés a Néppártban érik már egy ideje, a szerencsétlen plakátkampány pedig ügyesen felszínre hozta.
Csak egy baj van.
A sokszínűség liberális hiánya egyáltalán nem kompatibilis a konzervativizmussal.
Ha tehát ez a kilenc párt olyan mélyen, olyan makacsul és olyan erkölcsileg nem fér meg egy csárdában egy rendes polgári konzervatív platformmal, akkor mégis miért nem vonaglanak át ők aVerhofstadt bácsi első metszői közötti tágas liberális tisztásra? Kinek az értékrendje siklotta meg a Konrad Adenauert Fodor Gábortól elválasztó politikai Mariana-árkot hosszában, a konzervatívból álkeresztény centrista vízgőzzé vált skandináv-benelux brancs, vagy a Fidesz, aki ott maradt a megboldogult Helmut Kohlnál, és megfejelte az öreg értékrendjét egy olyan kommunikációval, ami tartósan konzervatív narratívával bír kitölteni egy tízmilliós országot? Mégis, a 100-as IQ felettieknek nyomokban sem szóló, idióta kommunikációt leszámítva, értékrendileg ki ment arrébb?
És aki arrébb ment, az miért nem veszi már a kalapját? Fel lehet nőni néppártiból liberálissá is. Nincs harag. Csak felelősség legyen. Ha az ember beáll egy szekér mögé, akkor azt tolja, ne egy másiknak legyen szélárnyék. Az értékhű liberális nyugati jobboldaliakra a marxista, osztály-, rassz-, nem- és identitásalapú liberalizmus szent harca vár. A miénkbe nem kellenek. De az a minimum, hogy a Helmut Kohl saruszíjáig fel nem érő szellemi lilliputiak ne próbálják meg az eszmét, amelyhez méltatlanok lettek, száműzni természetes tenyészterületéről. Akit egy Kohl hívott, azt ne egy Juncker küldje el.
És Verhofstadt bácsi is milyen boldog lenne. Menne velük vagy harminc EP-s szavazat a liberálisokhoz. Üsse kő, az elvi tisztaságért ennyiről le lehet mondani.
Persze, mint Európában mindig minden vészhelyzetet, ezt is a németek döntik majd el. Manfred Weber spitzenkandidat, höhö, meg a valóban fontos német politikusok. És én egy fullasztóan pasztellrózsaszín halivúdi szemüvegen át fogom szájtátva lesni, hogy aki Helmut Kohl keblén nevelkedve solingeni puccskést vágott az országegyesítő kancellár hátába, az Helmut Kohl néppárti hagyatékát is telibe köpi-e vajh.
Merkel asszony nyugdíj előtt még tehet valamit Európáért. Gerinc kell hozzá, küldetéstudat és kitartás. Megannyi számító, elvtelen, megalkuvó manőver után most személyes politikai tét nélkül csaphatja pódiumra a garast egy értékhű és önazonos Európa mellett.
Lelke rajta, hogy megteszi-e. A brüsszeli szelek ellene fújnak.
S ez ama szőlőkert, melyben aszott anyja annyi bornak, / melytől egy világrész annyi nemzedéke dőlt mámornak. / Ez a drága trágya dombja, melynek nemes erjedése / elég, hogy egy kontinensnek talaját átássa-vésse. / Ez ama kas, melybe méhként száll a legkülönbek vágya, / ez a távol rothadó test, ez a finom illat ágya, / mely a méla magyarföldi róna tétlen emberének / éber orrlyikát zavarja, távol hangszer, illatméreg.
Babits Mihály: Páris
KONZEKUTÍV 