Asszony a fronton

A nő, a nő – furcsa egy teremtés. Punnany Massif

Képtelenül nehéz lesz ezt a bejegyzést metsző szexizmus nélkül végigdödörögni. De teszek rá egy entellektüel kísérletet, mert erről szexizmus, gyűlölet és előítélet nélkül valakinek beszélni kell. Ha és amennyiben helyenként nem sikerül, azért megkövetem a női olvasóközönség magukat érintettnek érző tagjait, de nem tudom nem összefüggő jelenségként értékelni azt, amit látok.

Amit látok, az Dávid Ilona, Kunhalmi, Szél kollegina, Bősz Anett, Demeter Márta, Sándor Mária, Lukácsi Katalin, Ocasio-Cortez, Bangóné, Paprikakinga, aztán most ez a szerencsétlen Nagy Blanka is. Akiket, esküszöm magasztosan a kráteres Vénuszra, nem bántani akarok, de akkor is, könyörgöm, tessék mondani –

miért van az, hogy a nőkre fordított médiafigyelem uszkve nyolcvan százalékát a legtehetségtelenebb, legfelkészületlenebb, legösszeszedetlenebb, megátalkodottul síró-visító eszelős kékharisnyák szippantják fel a süvöltő ellenszélben hangyaszorgalommal, acélos mosollyal szakpolitizáló, tisztességes, csodálatra méltó közéleti istennők helyett? Ha az ember ebben a métellyel sűrűn szőtt százszorszép hazában politikusnő akar lenni, akkor Steindl Imre évszázados Országházában miért épp ugyanolyan szempontok szerint castingolják, mint a Való Világ-villában az iszapos Hárosi-Duna felett? Miért csak akkor adatik mikrofon, platform meg kamera egy nőnek, ha sipárog, provokál, meg hozza az istenadta nézőt vékaszám?

A kép természetesen csak illusztráció! Forrás: Mandiner

És úgy esett, hogy San Franciscóban meg amerikai városok százaiban épp tegnap vonzott százezres tömegeket az utcára a Women’s March nevű exkluzív női tüntetés, az Egyesült Államokban speciel tényleg csak a teremtő Isten tudja, hogy milyen nőjogi hiányosságokat orvoslandó. Legfőbb ideje hát, hogy a kollektív mentális tepsiépségünk megőrzése érdekében egy életre leszámoljunk a kívül hangos, belül üres aktivistanők szentjohannaivá misztifikált alakjával, és megtanuljuk értékelni a politikai közélet valódi nagyasszonyait. Akik nem visítoznak, hanem dolgoznak. Akik a bensőjükből sugárzó, kőkemény munkába csatornázott fényből emelnek lángoló tűzszobrot a népjobbító politikusnő imázsának ahelyett, hogy a posványos lelkük legaljának követelnének osztatlan össztársadalmi tiszteletet. A Novák Katalinokat, a Győri Enikőket, a Bártfai-Mager Andreákat, az Osztolykán Ágneseket, a Pelczné Gáll Ildikókat, a Schmuck Erzsébeteket, a Járóka Líviákat, a Ferencz Orsolyákat, a Szilas Cecíliákat, a Varga Juditokat, de némi unicumos jóindulattal még a Dúró Dórákat és a Vadai Ágneseket is, akiknek másfél szoknyalibbenésében több van, mint egy tonna paprikakinga és egy kazal bangóné élethossznyi aktivizmusában, bruttósítva, összesen.

Van ugyanis ebben az országban nő, mit nő, többgyerekes édesanya, akiből évtizedes külügyi pályafutás és négy nyelvvizsga után családügyi államtitkár lesz, és olyan dolgokat bír mondani, mint például hogy “a magyar kormánynak a gyermek és a család a legnagyobb erőforrás.” Szántunk az ótvaros Bayer “ócska kis proli” Zsolt-Nagy “bassza arcon magát a bajszos fasz” Blanka iszapbirkózáson való csámcsogás közepette másfél percet arra, hogy istenesen megböcsüljük magunkat, amiért nekünk Novák Katalinunk van?

És amikor mentegetjük magunkban Szél Bernadett ocsmány mandátumtolvajlását meg lélegzetvisszafojtva szurkolunk neki, hogy sikerüljön végre a haja szétbombázása nélkül jófelé húznia a közmédia főbejáratán a kilincset, akkor arra vajon gondolunk-e, hogy Osztolykán Ágnes, a nemzet Dettijének volt párttársa, aki feleannyit nem visítozott, így az ellenzék üstököse nyilván sosem lehetett volna, most Magyarország brüsszeli állandó képviseletén szakdiplomata, mert a szakértelme nagyon nem narancsos pártállása ellenére kellett még ennek a nem kifejezetten nagylelkű kormánynak is? Vajon Szél Dettinek milyen szakértelme van, ami kellhet valaha is akárkinek, akármire? Hol fizetnének ennek a szerencsétlen, jobb sorsra érdemes nőnek havi bruttó egymillió kétszázezret biztonsági őrök cseszegetéséért, ha a magyar Országgyűlés a mennyei Atya különös kegyelmének révén nem tartaná el?

Agyonidézett John Steinbeck mesterem írta az Édentől Keletrében egyszer, hogy “az Úr az ő bölcsességében igen érdekes embereknek adott pénzt, talán bizony mert éhenhaltak volna nélküle.” Kunhalmit, Bangónét, Szél Dettit meg Bősz “anyaforradalmár” Anettet elnézve néha megkísért a gondolat, hogy a parlamenti mandátumokkal netalántán nem ugyanígy lehet-e ecsetleg.

Bangóné “kurva erős kép lenne” Borbély Ildikó meg tényleg a rendszer csúcsa – óvodásokat, játszótereket, focicsapatokat és szánkókat nyilván rendszeresen erőszakol meg hatalmi eszközként a politika, de hogy valaki még szerencsétlen töltött káposztán is erőszakot tegyen, az a magyar parlamentarizmus régről kígyózó történetében egészen példátlan. Helyén van az vajon, hogy egy visítozó, trágár, rémesen im- sőt kontraproduktív “szociálpolitikus” hisztigépet ugyanúgy tiszteletreméltó női politikusnak tekintünk, mint mondjuk Pelczné Gáll Ildikót, aki tisztességes szakmával rendelkező tanult mérnök meg közgazdász, többszörösen kipróbált, harcedzett pártalelnök, és a véres politikai belharc ellenére az EP néppárti alelnökévé választották, meg az Európai Számvevőszék tagjának? Ugyanaz a kaliber lenne egy műveletlen hisztikriszti egy klasszikus értelemben vett politikai nagyasszonnyal? A töltöttkáposzta-bombázó lenne a politikai nőideál? Ha így van, pusztuljunk el mindahányan, de izibe. Létünknek a továbbiakban értelme nincs.

És ha már itt tartunk, a civil ideál micsoda? Papp Réka Kinga aktivista félistennő, meg a norvég NGO-nénik? Tiszteletet érdemel a politikában az a nő, aki olyat bír mondani, hogy “Európa iszlám lesz, és akkor mi van?” Nem inkább azt, hogy a hatezer darab kapafogúsított, mérges kopjafára tűzött Bayer Zsolttal teli közéleti mélypokol mocsarán húzzák végig kelet-nyugati irányban oda-vissza négyszer nyelvtanilag (az iszlám ugye főnév, a muszlim és a muzulmán pedig melléknevek), meg négyszer emberileg? Ha ez a lény a mintacivil, akkor Ferencz Orsolya űrkutató, a konzervatív holdudvar egyik leginspirálóbb, legsugárzóbb csillaga micsoda? Ha ez a lény a mintaaktivista, akkor Járóka Líviára mit mondjunk, aki az Európai Parlament első cigány képviselőnőjeként annyi kisebbségi üvegplafont szaggatott ripityára egyszerre, amennyit ezek a social justice warriorök el se tudnak képzelni egymás fölé? Nincs nagyságrendekkel több aktivizmus ebben a még csak nem is aktivista nőben, aki mindennek tetejébe az ő liberális lungodromjaikkal ellentétben nem csak sokszínűségi biodíszlet, hanem egy cefet zseniális szakpolitikus is?

Nagy Blanka, avagy miben áll a proli? (Forrás: Népszava)

Hiába kapálózik Nagy Blanka kollegina ellene, Bayer mester a prolizással épp a vízválasztóját s lényegét fogta meg a politikusnői létértelemnek – minden attól és csak attól függ, hogy az ember proli-e, avagy nem-e proli-e. És ennek a Blanka által pajzsként szegény feje elé tartott “munkásosztályhoz” semmi köze. A proli Magyarországon Kun Béla óta nem társadalmi osztály, hanem lelkialkat. És aki trágárul az éterbe visít, az proli. Aki elemi vallásfilozófiai alapigazságok átgondolása nélkül az éterbe köhögi a cicegeségeit, az proli. Aki az agya meg a szíve helyett a puszta hangszálaival politizál, az is proli. Nem azért proli, mert géplakatos apától és kenyérgyári dagasztónő anyától született. A tisztességes magyar munkás nem proli. A proli az, akinek proli alakú a lelke.

És a magyar politikusnő lelke ne legyen proli alakú.

Mert akkor nem politikusnő, hanem proli.

És a tiszteletet is eszerint porciózzák majd neki.