A Duna-menti Köztársaság

Koppány, ha Istvánt legyőzöd, nem pusztulnak a hősök / Hatalmas nagy lesz itt a nép. // Rómától Görög-Bizáncig, Rajnától Levédiáig / Félik majd utódaid nevét. // Mohácsnál győzni fogunk, Dózsa lesz György királyunk / Nagyhatalom századokon át, // Rákóczi világot hódít, Kossuth-tal valóra válik / A Duna-menti Köztársaság!

István, a király: Véres kardot hoztam

Egy hónap szünet (belehaltam a töriesszékbe) után gyűlnek a feldolgozatlan Priory-sztorik a vázlatos fiókomban, írnom kellene már egy csokrot, de ezt a véletlenül adódó szabad estét most egy fontosabb témának szentelem.

Merthogy hull a hó, és havazik – Magyarország szavazik.

Magamtól se állnám meg, hogy tollat ne ragadjak, és be ne beszéljem roppant tapintatlan módon mindenkinek, aki az utamba kerül, hogy kire szavazzon. A helyzetet súlyosbítja, hoy többen kifejezetten kértek is tőlem egy kis választási tréninget. Hát, ez gáz. Nem ringatom magam nem helyénvaló politikaelemzői illúziókba, nem vagyok orákulum, és tizenhét év alatt nem feltétlenül volt módom megtanulni, merre hány méter. Még diplomás értelmiségi meg okleveles megmondóember sem vagyok, és egyelőre senkinek nem jutott eszébe a zsoldjába állítani. De az biztos, hogy harmadikas korom óta minden politikai történés görcsös gyomorreakciókat csalogat elő belőlem, és az ebből következő olthatatlan tudásszomjnak az azóta eltelt hét év alatt volt alkalma függőlegesen-vízszintesen a kortársaimra jellemzőnél jobban kitágítani a látóteremet. Ezt egy bencés tűzben és amcsi libsik közt edződött, matyisan könyörtelen konzervatív értékítélet egészíti ki, ami a véleményemet talán kissé egyedivé teszi. Az itt következő nagylélegzetű anyag pártprogramokra és tényekre alapozó vélemény, tiszta, konkrét konklúzióval pártpreferenciák tekintetében. A téma érzékeny, így a megszólalás jogát azzal vindikálom magamnak, hogy egyrészt vitaképes vagyok, másrészt meg mindenkinek szíve joga tizenéves lázálomként röhögve félresöpörni mindent, amit mondok. A szavazás végtére is egyéni műfaj. Ide, a poszt legtetejére írom le a szavazási javaslataimat, alant pedig négy szempontból kielemzek minden releváns induló pártot – olvasd el, ha a téma mélyebben érdekel.

Jobbközép keresztény/békés ateista vagy, elutasítod a migrációt, átlátsz a kormány idióta kampányán, élvezed a családi adókedvezményt, nem kísérleteznél vadiúj pártokkal, jól érzed magad az országban: Go Fidesz, egyéniben és listán is!

Fideszes voltál, de hánysz a Soros-kampánytól és akarsz egy finoman felemelt középső ujjat mutatni Orbánnak, hogy ugyan legyen mán’ szerényebb: Ha nem épületes gazember a fideszes egyéni jelölted, szavazz rá, listán pedig a Jobbikra (ha nem bírod a baloldalt) vagy az LMP-re (ha érdekel a környezetvédelem). Ha épületes gazember a fideszes egyéni jelölted, szavazz a jobbikos vagy az LMP-s egyéni jelöltre (amelyik esélyesebb), és a Fidesz-listára.

Külföldön élő magyar vagy, érzed a kormány támogatását saját közösségedben, nincs komoly kritikád a belpolitikával kapcsolatban: Fidesz-lista.

Külföldön élő magyar vagy, Orbán, takarodj: Jobbik-lista (ha jobbos vagy), LMP-lista (ha balos).

Nem gondolsz semmiről semmit, teszel a politikára, de nem is utálsz senkit, vagy csak Gyurcsányt: Fidesz lista-Fidesz egyéni, ez a legstabilabb választás, ebből nem lehet baj.

Teszel a politikára, de utálod Orbánt: LMP-lista (avagy legyen erős szakpolitikai ellenzék), legesélyesebb ellenzéki egyéni jelölt, akár jobbikos, akár balos.

Világéletedben baloldali voltál, imádtad a Medgyessy/Gyurcsány/Bajnai-kormányokat, Lendvai Ildikó soha meg nem született lányát látod Kunhalmi Ágnesben és most sem látsz okot a változásra: MSZP-P lista, MSZP-P egyéni.

Gyurcsány-fan vagy: DK-lista, legesélyesebb baloldali egyéni.

Világéletedben baloldali voltál, de kidobod a taccsot a gerinctelen Karácsonytól meg a mindenféle összefogdosástól, tiszta balos politikát szeretnél: LMP-lista, LMP egyéni, ints be nekik.

Meggyőződéses liberális vagy, nyugatosítani szeretnéd a közéletet, melegházasság- és migráció-párti vagy, Orbán, takarodj: Együtt-lista, legesélyesebb egyéni, kivéve, ha jobbikos. Ha az egyénid jobbikos, adj egy töredékszavazatot a Momentumnak, hátha.

Fidesz-KDNP – 13. lista, vezetik: dr. Orbán Viktor miniszterelnök / Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, nemzetpolitikáért felelős t. n. miniszter

Induljunk a kályhától. A Fidesz-KDNP, vagy ha úgy tetszik, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének alapos ismerete nélkül nem lehet értelmesen gondolkozni más pártokról sem. Itt program nincs, a vizsgált szempontok az elmúlt nyolc év kormányzása alapján: hitelesség, humánerőforrás, szakpolitika, külpolitika.

1. Hitelesség. Nem kerülgetem tovább a forró kását, a kormánypártok hitelességének kulcskérdése a korrupció, és a véleményem itt téved a legingoványosabb terepre. Hét különböző miniszterelnököt éltünk meg a rendszerváltás óta, ebből négyet még én is, volt köztük jó útra tért kommunista káder, méltóságteljes történelemtanár, csillogó szemű fiatal demokrata, jéghideg bankár és biológia-technika szakos szakdogaszublimáltató is. Nehéz elképzelni, hogy mindegyikük a lopás, rablás és hazudgálás dicstelen vágyát hordozta bűzös, koszlott lelkében politikai pályafutásának elejétől végéig; mégis láss csodát, mindegyik nevéhez odaragadt valami ciki cucc. Székházügy, olajszőkítés, privatizáció, piszkos tizenkettő, Portik, Tocsik, Vizoviczki, UD, Dataplex, Sukoró, nokiás doboz, Alstom, négyes metró, trafikbotrány, Pénztáros Lőrinc, amit akarsz, csak nem megy botrány nélkül. Millió oka van ennek – ha egy pártnak nincs elég erős klientúrája meg komoly gazdasági hatalommal bíró baráti cégei, az ellenfelei ízekre szedik a sajtóban és a reklámpiacon, helyi polgármestereinek, önkormányzati és országgyűlési képviselőinek pokollá válik az élete. Ha meg van klientúra és gazdasági hátország, akkor azt mind etetni kell, állásokkal, állami megbízásokkal, pályázatokkal, közbeszerzésekkel elárasztani. Ez egy általános választójogon alapuló, instabil tömegdemokráciában szükséges rossz, legálisan csinálni nehéz, erkölcsileg tisztán meg lehetetlen. A korrupció nekünk, magyaroknak, bizony a vérünkben van, és miért pont a politikusaink legyenek mások, mint mi magunk? Ezt tetézi még a szenzációéhes média, ami bolhából elefántot, kamuból közhelyet fabrikál, mocskolódik, kontextusból kiragad; ott van ékes példának a pár hetes Kósa-ügy, a tipikus nigériai leveles csalás eddigi legmagyarabb verziója. Kósát debreceni polgármester korában megpróbálták átverni, majdnem sikerült, de nem sikerült; az 1300 milliárd forintos magánvagyon (nem közpénz!) sosem létezett, szerződések, tranzakciók nem születtek, sikertelen, piti csaláskísérlet az egész, a médiában meg az égig bűzlő korrupciós ügy. Ugyanígy korrupciós ügyként tálalta a média, köztük az amerikai is, a nettó diplomáciai nyomásgyakorlásként szuperáló kitiltási botrányt 2015-ben. Nem vagyok fake news-hívő, én nem haragszom a médiára, tudom, hogy kell a kattintás meg a lapeladás; csupán arra intek óvón felhúzott szemöldökkel minden épeszű állampolgárt, hogy “korrupciós ügyekkel” lelki épsége megőrzésének érdekében egyáltalában ne foglalkozzon. Persze, van korrupció rendesen, meg Polt Péter is biztos sáros, de akárhogy is van, nem ez a lényeg. Senkinek nem érdeke, hogy korrupció kérdésében tisztán lássunk, ennek köszönhetően nem is láthatunk tisztán. Huszonnyolc éve valamennyit folyton csórnak ugyanis a közösből, felülről és alulról egyaránt, politikusok szintúgy, mint adóelkerülő, hálapénzzel operáló magánemberek meg minimálbérre bejelentett vállalkozók. Azzal kampányolni, hogy majd mi az országban egyedüliként nem fogunk, olcsó trükk és orczátlan hazugság. Nyerni szakpolitikával kell, vízióval, szervezéssel, taktikával, meggyőző csapattal. A senki által nem definiált korrupcióról sírdogálni (főleg jó gazdasági helyzetben) hiteltelen kampánykamu. Az ország sorsát, a kormányzás minőségét nem a korrupció dönti el. Aki tiszta fejjel akar szavazni, takarítsa el a szeme elől a  koholt vagy valós “korrupciós ügyek” mocsaras dzsungelét, és összeszorított fogakkal, hányingerét rendszeres Zwack Unicum-injekciókkal kúrálva nézzen keresztül a komolytalan, agyatlan Soros-propagandán is. Ez a két téma, a korrupció és a propaganda, csak a politikai gépezet fülsiketítő motorzaja; az ország sorsa és mindannyiunk élete szempontjából halálosan irrelevánsak, az ellenzéki szakpolitikai munkát pedig nem helyettesíthetik.
2. Humánerőforrás. A Fidesz-KDNP százszámra foglalkoztat főállású politikusokat, ezek jó része azonban ún. backbencher, önálló arcéllel vagy politikai relevanciával nem rendelkező két lábon járó szavazógép. Kevés kivételtől eltekintve kiindulhatunk abból, hogy körzeti Fidesz-KDNP-s jelöltjeink ebbe a kategóriába tartoznak; ők az országos politikát nem alakítják, a frakcióvezető szavazási utasításaitól csak extrém esetekben térnek el (mint a budai Hegyvidék Pokorni Zoltánja az egyentankönyvek ügyében anno, vagy a tatabányai Bencsik János a paksi titkosításnál meg a trafikoknál). Ezekre az egyéni jelöltekre érdemes szavazni, főleg fideszes vezetésű kormány esetén jót tesznek az adott választókerületnek; csak akkor éri meg másra adni a voksot, ha kulcsfontosságú, hiteles, vezető ellenzéki indul a körzetben, vagy a fideszes induló közismerten pökhendi gazfickó. A Fidesz-KDNP nem szakpolitikus húzóemberei röviden felsorolva: kisdoktor Orbán Viktor miniszterelnök, listavezető, örökös Fidesz-elnök; félisten, de egyben egy közülünk, lánglelkű szabadságharcos és egyben elismert eerópai államférfi. Már csak a köré épített mese miatt is elengedhetetlen. Kisdoktor Kövér László házelnök, az ország pedellusa, big picture-elemző, bajszának minden szálában tonnányi intő nagyapai bájjal; kisdoktor Lázár János kancelláriaminiszter, sugalmazott Orbán-utód, Hódmezővásárhely nagypolgári ízléssel, orbáni taktikai érzékkel, lehengerlő műveltséggel, hazaszeretettel és maró cinizmussal megáldott ura; Tarlós István főpolgármester, legkomolyabb politikusi példaképem, a tiszta kéz, a józan ész és a bárdolatlan, nyomasztó őszinteség nagymestere; kisdoktor Gulyás Gergely frakcióvezető, kettes számú példaképem, a legokosabb fiatal fideszes, tiszta szemű, ártatlan, éleslátó jogászzseni, akinek pár éven belül lesz még egy-két nagy dobása; és a buta izom, Németh Szilárd, Csepel képzelt egyéni országgyűlési képviselője ajándék társalgási szintű olasz nyelvtudással, a Fidesz proletár mesehőse, aki futóhomokra épült retorikai mozsárágyújával bármikor átlő egy bullshitnyilat a munkásosztály szíve közepén. Miattam csinálja, csak nekem ne kelljen hallgatni. Ez egy önkritikus, kedélyes, magyaros vezércsapat egy komoly szakpolitikusi gárda élén. Nekem nagyon hiányoznának.
3. Szakpolitika. Ideveszek most egy kalap alá mindent, ami nem külpol és nem migránsok. Komoly ellenzéki vád, hogy a Fidesz-KDNP-nek nincs programja; a vád formailag igaz, és a programhiány valóban nem erősíti a demokrácia törékeny látszatát, de ez szakpolitikai ötlettelenséget nem jelent a kormánypártok részéről. Az Orbán-kormányok gazdaságpolitikáját a formabontó Matolcsy György jegybankelnök (egyszerre nézünk Kelet és Nyugat felé!) álmodta meg és a fegyelmezett, talpig tisztességes Varga Mihály hajtotta végre. Alappillérei a mindenki számára egyenlően alacsony, egykulcsos személyi jövedelemadó, az égbekiáltóan rekordmagas általános forgalmi adó (legyen olcsó foglalkoztatni és dőljön a pénz inkább a lakossági fogyasztásból), a kiemelkedő családi adókedvezmény (háromgyermekes édesapám szinte csak járulékot fizet), meg a csilliómillió különadó a különböző multicégekre. Emelkedő, lassan egész emberes minimálbérünk van (2018-ban nettó 92 ezer), és a rezsicsökkentés óta az állam szabályozza a közműszolgáltatások árát. Ildomos megjegyezni, hogy ugyan elpékesztő gazdasági növekedést produkáltunk az elmúlt nyolc évben, de ezt egyrészt irdatlan EU-s pénzek táplálták, másrészt az egész világgazdaságnak nagyon jól ment. Ennek ellenére ez szép eredmény, ahogy a költségvetési hiány 3% alatt tartása is (Franciaországnak nem ment), meg most hál’Istennek az államadósság sem száll rakétaháton felfelé, legalábbis GDP-arányosan. A gazdaságpolitika egy sajátos, de rendkívül sikeres unortodox szocdem-jobbos elegy. Nem úgy a vérbeli konzervatív szociálpolitika: jelentéktelen segélyek, alulfizetett, gyakran improduktív, de nevelési célzattal tömegesen kötelező közmunka a szegényeknek, kissé spártai rehab-járadékok és rokkantnyugdíjak az elesetteknek, állandó, magas nyugdíjemelések vagy 13. havi nyugdíj helyett egyszeri ajándékok és alacsony, inflációkövető emelések a nyugdíjasoknak, hogy össze ne roppanjon a költségvetés, meg masszív otthonteremtési támogatás, CSOK a szaporítani kívánt középosztálynak. A biztonságpolitika nem törvényi változásokat, hanem több pénzt hozott, ilyen csodaszép eredményekkel. A kormány elképesztő gyengeségei az oktatás és az egészségügy, ahol egyszerűen sem épkézláb szakpolitikusuk nem maradt, sem előremutató ötleteik nincsenek. Mentségükre legyen mondva, öt darab 1998 utáni, két különböző színű kormányunk összesen tizenegy egészségügyi csúcsvezetőt zabált fel, mindenkinek mindenbe beletört a bicskája, senki nem tudott az államkassza lenullázása nélkül minden érdekcsoportot kielégíteni, a járulékemelés miatti népszerűségvesztést sem vállalta be senki, az oktatást meg most legalább finanszírozzák rendesen, ha átgondolni nem is bírták. Egy komoly oktatáspolitikai lépést érdemes kiemelni, a ponthatáros egyetemi ösztöndíjakkal egybekötött röghöz kötést, melynek köszönhetően nem közvetlenül a külföldnek képzünk adópénzből orvosokat. Az egészségügyben folyamatban van egy durva béremelés, egy nagyreformot pedig csak remélni merek a következő ciklusban; oktatás tekintetében pedig én Csépe Valéria professzorasszony kerettanterv-projektjében bízom. De abban nagyon, mert még a Független Diákparlament is síkhülye, szóval fogalmam nincs, ki fog itt oktatást reformálni, főleg rendesen, strukturálisan, tartalmilag, nem csak húszezreseket pakolgatva. A kormány energiapolitikája nem zöld, nem szexi, nem innovatív, még csak nem is túl költséghatékony, de kiszámítható áron sok áramot garantál megbízható forrásból, kevés környezetszennyezéssel. Paks II mindemellett azért enyhén szólva kicsit zűrös – de itt meg lásd a korrupcióról szóló részt.
4. Külpolitika. Szijjártó Péter előtt Magyarország rendkívül simulékony külpolitikát folytatott, igazodási pontokat kerestünk és nagy erőkkel igazodtunk; Kovács Laci bácsi vezetésével mertünk kicsik lenni, és sosem tértünk el a Horn-doktrínától (“a külföld mindig megmondja, ha valamit rosszul csinálunk”). A Fidesz-KDNP alatt mindez megváltozott; nemzetközi buksisimogatást kevesebbet kaptunk ugyan, sőt, többször szembekerültünk tulajdon szövetségeseinkkel (Merkel, EU-s szívcicáink: Reding néni, Cohn-Bendit bácsi, Schulz, USA), de elértük, hogy külföldről a magyar törvényhozásba ne ártsák bele magukat gyér helyismeretű külföldi aranyvirágok – médiatörvény, igazságügyi reform, fent említett ágazati különadók. A migráció, bevándorlás és Soros-fóbia témájában erőteljes különvéleményt fogalmazott meg Magyarország, amely bár itthon a már említett gyomorforgató propagandakampányba fulladt és a közbeszéd durva elbutulásához vezetett, azért politikailag elképesztően józan vélemény: genfi egyezmény szerinti menekültek gyühetnek, muszlimok és egyéb, velünk kulturálisan összeférhetetlen néptömegek ne gyüjjenek, országukkal és kultúrájukkal szembeni szeretetteljes tiszteletünk ellenére sem. A Fidesz az egyetlen párt, ami külpolitika tekintetében stratégiával rendelkezik és a jövőbe lát. Most egy kicsit nagyképű leszek, és úgy teszek, mintha pár év Kissinger-terápia meg S. tanár úr velőtrázóan jó órái után értenék a nemzetközi kapcsokatokhoz: baloldal és a liberálisok mind a nemzetközi kapcsolatok liberális elméletét vallják magukénak (azaz a diplomácia alakítóinak az egymásra ható nemzetközi szervezeteket tartják, és azok egyesült erejében bíznak, céljuk a kooperáció megteremtése), míg a Fidesz defenzív realista, azaz egy anarchikus világrendben a revizionista, a társadalmi rendet megváltoztatni akaró Nyugattól félti a dolgok jelenlegi állását (az ország népességének jelenlegi etnikai, vallási megoszlását meg az ezzel járó életformát). A célja ezért a katonai önvédelem (hadseregfejlesztés, kerítés, keményvonalas migrációellenes politika) és a nagyhatalmi érdekek közti egyensúlyozás, hogy egyszerre túl sokan ne utáljanak bennünket – NATO-tagok vagyunk, mögöttünk Amerika hadserege, de Paks és a Budapest-Belgrád vasútvonal miatt mind az oroszoknak, mind a kínaiaknak stratégiai érdeke, hogy nálunk béke s nyugi legyen. A Fidesz nem tesz minket az általunk mindig sóvár szemekkel nézett Nyugaton népszerűvé, de legalább nem is naiv; nem ringatja magát az EU-tagság miatt az örök béke illúziójába, imádkozni imádkozik, de szárazon tartja a puskaport. A külpolitika, bármennyire látszik ez Nyugatról máshogy, a Fidesz-KDNP legkomolyabb előnye, nem a gyengesége.

MSZP-Párbeszéd – 9. lista, vezetik: Karácsony Gergely, Zugló polgármestere / Molnár Gyula, MSZP-elnök

1. Hitelesség. Az MSZP-nek bizalmat szavazni idegtépő lutri. A párt helyi és középvezetői szinten még mindig ugyanaz, ami Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai alatt volt, ugyanolyan kiterjedt káderhálózattal bír, ugyanúgy megvannak körülötte azok az oligarcha-jelöltek, akik nem csak a szótárból ösmerik a korrupciót. Három ízben volt a kormányrúd az MSZP kezében, a kormányzásuk dinamikája pedig mindig egyszerű volt: féktelen pénzosztás, népszerűséghajhászás, aztán a tengermély gazdasági szakadék előtt két perccel furkósbotjával leszáll a rózsadombi expresszről satufék cimbora, és jön egy véres megszorítócsomag (Bokros, Bajnai). Még egyszer sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, és őszintén nem tudom, miért pont most tennének kivételt. Az MSZP-Párbeszéd időnként felbukkanó hiteles jelöltjeire érdemes lehet szavazni, de az országos listára botorság. Egyszer ki kell esniük a parlamentből, hogy észhez térjenek, kigyomlálják végre a kétes vagy buta figurákat, és elkezdjenek érdemben szakpolitizálni – én tisztes jobbközép, keresztény polgárként nagyonis vágyom komolyanvehető balközép-szociáldemokrata ellenpólusra.
2. Humánerőforrás. Ez a párt telis-teli van intrikákkal, egymást fúró, léhűtő, egy tál lencséért megvehető politikusokkal, meg szimplán buta, naiv figurákkal. Molnár Gyula pártelnök gyengekezű, határozatlan és nem túl karizmatikus. Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölt könnyen a politikai túléléshez kalibrálja gerincének halmazállapotát, a politikai reflektorfényben töltött nyolc éve alatt az LMP-t és az Együttet is keményen hátbaszúrta már, egyedül nála tartok attól, hogy semmit nem meggyőződésből tesz; főműsoridőt lélegzik és politikai terméket lehell. Az Alaptörvényre felesküdött zuglói polgármesterként ígéri, hogy miniszterelnökként sosem esküszik majd fel az Alaptörvényre, sőt, semmisnek tekinti azt – készséggel megértem, hogy az neki túl fideszes, de mégiscsak a magyar nép választott képviselőinek kétharmada fogadta el, meg az előzővel ellentétben ennek törzsszövegét nem a kommunizmusban írták… Húzóarc még Kunhalmi Ágnes budapesti MSZP-elnök, aki nekem igencsak szimpatikus, kedves kiskunmajsai lányként tűnt fel a politikában, és kitűnő, tisztességes, lelkes egyéni képviselő válhatna belőle, de mind szakpolitikusként, mind vezető politikusként hiányoznak belőle az önálló gondolatok, csak a közhelyes maszlagot öklendezi fel. Szabó Tímea Párbeszéd-társelnök a Harvard jogi karán tanult, szédítően okos, Pakisztánt és Afganisztánt megjárt, fársziul beszélő nagyasszony, de a hajamat tépem azon, ahogy egészség- és szociálpolitikusként csak sírni, hisztizni és pénzt követelni tud. Jó szándékában nem kételkedem, hozzáértésében viszont rohadtul. Vannak a pártban Tóth Csaba zuglói képviselőhöz vagy Molnár Zsolt nemzetbiztonsági bizottsági alelnökhöz hasonlóan zűrös esetleges kettős ügynökök vagy köztörvényes figurák is, ami nem túl bizalomgerjesztő. Nem teszi őket szimpatikussá az sem, hogy a fővárosi garnitúra is változatlan örök idők óta – Tóth József angyalföldi sikerpolgármesternek ugyan semmi oka menni, de Havas Szófia “egészségpolitikusnak” meg Horváth “Horváth szamár” Csaba fővárosi MSZP-frakcióvezetőnek semmi olyan teljesítmény nem áll a háta mögött, ami politikai létezésüket indokolná. Tarlós gyakran élcelődik az ingyen tömegközlekedésről, Duna alatt keresztben építendő alagútról szóló javaslataikról, illetve arról, ahogy Horváth állandóan botrányt kíván gerjeszteni ott is, ahol nincs, legutóbb például a 3-as metró buszos pótlásának indulásakor, ahol Csabánk kereste ugyan a tévékamerák előtt a káoszt, de a káosz meg csak nem akart jönni. Meg kell említenem Botka László borzalmasan otromba szocialista belharccal megpuccsolt miniszterelnök-jelöltet, Szeged 16 éve sikeres polgármesterét pozitív ellenpéldaként – őt, ha szögedi lennék, én is megválasztanám, nem véletlen, hogy nem adja az arcát ehhez az országos kampányhoz. Helyi szinten, polgármesterek, egyéni jelöltek szintjén engem nem zavar néhány szocialista vagy párbeszédes megválasztása, de a szakpolitikai “javaslataiktól” az Isten irgalma mentsen meg mindannyiunkat.
3. Szakpolitika. Az MSZP legzanzásabb programfélesége itt érhető el, a hosszabb Tegyünk igazságot! c. programot én hitelességi problémák miatt (egyszerűen nem hiszem el róluk, hogy betartanák) feleslegesnek tartom elolvasni. Az első két pont (vissza a pénzt a fideszes oligarcháktól, illetve EU-s pénzt az embereknek) konkrétumokat teljesen nélkülöző, súlytalan maszlag; a harmadik pontot a nyugdíjakról teljesen nyilvánvalóan Korózs Lajos hiteles, szimpatikus, de kissé költségvetésgyilkos szociálpolitikus írta, ez a rész (a gyógyszerár-támogatáson kívül) a legalávalóbb szavazatvásárló pénzszórás az arra a legkevésbé rászoruló csoportnak, a nyugdíjasoknak. Felelős honatya 13. havi nyugdíjat vagy bármi komolyabb nyugdíjemelést a jelenlegi demográfiai helyzetben nem vesz a szájára, egy egyszerű okból kifolyólag: mellőzhető luxus, és ha meglépjük, mind belerokkanunk. Az egészségügyi programban csak célok és ígéretek vannak, tervek és lépések nincsenek, így hiteltelen – 50%-os béremelést meg a várólisták hosszának “korlátozását” én is tudok ígérni, ha nem kell leírnom, hogy csinálom. Az oktatási program szintén közhelyes maszlag tervek nélkül, az ingyenes első diploma dörömbölés a nyitott ajtón – ma is ingyenes, csak tehetség is kell hozzá. Az adópolitika (150 ezres adómentes minimálbér, offshore-adó, oligarchaadó, spekulációs adó) megvalósíthatatlan politikai udvariasságpatronok, és aggasztóan nincs egy szó sem a családi adókedvezményről meg a CSOK-ról. Az energiapolitika a 30%-os rezsicsökkentéssel együtt röhejes, a paksi erőmű bővítését otthoni energiahatékonysági támogatással kiváltani szánalmas próbálkozás. A szociálpolitika közhelyes döngetés nyitott kapukon. A kkv-támogatás és bürokráciacsökkentés (“zöld e-állam”) szép gondolatok, de egybeesnek Lázár János kancelláriaminiszter céljaival, ezért felesleges az MSZP-re szavazni. Az Alaptörvényről népszavazást kiírni csak azért furcsa, mert nem látom, mitől lenne demokratikusabb az, amit majd egy esetleges balos többség a helyére tesz. Egy szó mint száz, ismétlem, nem vagyok ellene annak, hogy főleg a Párbeszéd berkeiből egyéni képviselőink legyenek, de ezt a szakpolitikai programnak becézett maszlagot az ellenségeimnek sem kívánom.
4. Külpolitika. Nuku. Egy szó se. Egy rohadt nagy nulla. Olyannyira, hogy ötletem nincs, kit nevezne ki külügyminiszternek egy MSZP-s vezetésű kormány; talán Andor Lászlót, és akkor szakszerűen visszatérnénk a politikailag hiperkorrekt uniós mainstream langymelegbe. A pártok viszonya a kerítéshez tisztázatlan, megépítéséig utálták, azóta Hiller doktor egy őszinte pillanatán kívül kuss van. Valószínűleg úsznánk az árral, simogatnák a buksinkat, és súlytalanok lennénk, mint árva madárfüttyön magasra szálló légypiszok a nyugati szélben.

Jobbik – 15. lista, vezetik: Vona Gábor pártelnök / Volner János frakcióvezető

1. Hitelesség. “Magyar szívvel, józan ésszel, tiszta kézzel” – nekem egészen addig nem jutott volna eszembe megkérdőjelezni a Jobbik hitelességét, amíg a radikális Novák Előd eltakarítása után Morvai Krisztinának, a párt ritka őszinte európai parlamenti képviselőjének és általam legnagyobbra tartott politikusának eszébe nem jutott, meg amíg Mirkóczki Ádám szóvivő be nem sétált a zuglói tévébe elmondani, hogy a Jobbik valódi arca és a külső kommunikáció nem fedték egymást a néppártosodás előtt, azaz hazudtak. A politikában irányt váltani sosem elegáns, jobbszélről középre húzni pedig inkább hatalomvágyból szoktak, mint meggyőződésből. Nem akarom a fideszes propaganda horrorkoalíciós riogatását ismételni, de konzervatív értelmiségi szájában tényleg semmi keresnivalója nincs Rangos Katalin mikrofonjának a liberális szarkafészek Spinoza-házban, meg a baloldallal kölcsönösen visszalépegetni se lenne ildomos, egyszerűen azért, mert akivel nem tudnál kormányt alakítani, annak a javára vissza se lépjél, péeless. A Jobbik és az MSZP-DK-PM-LMP-Együtt-Momentum félteke ideológiai és szakpolitikai meggyőződései egymással inkompatibilisek, ha pedig mégis megállapodásra jutnak egymással, azzal csak azt bizonyítják, amit oly sok választó rettegve sejt – hogy ún. meggyőződéseik egyáltalán nincsenek. Kellemetlen dolog még Simicska Lajos tevékeny jelenléte a Jobbik háza táján, mert a fideszes jellemzően a korrupció és az elszámoltatás terén válik el a jobbikostól, minden más témában összeegyeztethetőek az álláspontjaik. A Fidesz 2014 előtti, hatalommániás ex-vezéroligarchája egy Jobbik-kormány alatt se nagyon zabolázná magát, és ha a korrupció úgyis marad, miért ne maradna vele együtt egy kompetens, szakpolitikailag kipróbált fideszes kormánygárda, amije a Jobbiknak abszolút nincs?
2. Humánerőforrás. Vona Gábor pártelnökről csak azt tudni, hogy okos, jó kiállású, megnyerő és veszettül hiú. Ezek a politikában előnyös vonások, de közel sem reprodukálhatatlanok, Vona politikai karrierje tehát abban a pillanatban létjogosultságát veszti, amikor a választók már nem hiszik el neki, hogy komolyan gondolja, amit mond. Volner János, Varga-Damm Andrea, Dúró Dóra és Mirkóczki Ádám önálló arcél nélküli, pártkommunikációt visszamondó politikusok, ez viszont szakpolitikai kvalitásaikat (gazdaság, jog, oktatás, nemzetbiztonság) még nem minősíti, a Jobbik emberei jellemzően értik a dolgukat. A Jobbik polgármesterei érdekes figurák: Toroczkai László Ásotthalmon népszerű és sikeres határvédő polgármester, Janiczak Dávid Ózdon viszont – szerény városvezetői sikerei mellett – olyan, mint újgazdag kínai a sztriptízbárban. Nőkkel így csak százszázalékos, sűrítmény nélkül készült húgyagyú kretén beszél, vagy akinek nincs ki a tíz centi, de vezető politikus semmiképp. (Bocsánat.) Verdikt tehát: nagyrészt nem vészesek ezek az emberek, de miért cserélnénk le rájuk a fideszeseket, ha úgyis ugyanazt csinálnák?
3. Szakpolitika. Merthogy elemezhetném a nüansznyi különbségeket, legyen az független határvédelem vagy akármi – a Fidesz politikai tevékenysége az elmúlt években komoly részben Jobbik-koppintás volt, az tehát, aki a Jobbikra szavaz, jórészt Fidesz-politikát kap, vadiúj arcokkal. Tekintettel arra, hogy a hitelességfaktor a néppártosodás óta kicsit harmatos, azaz egyáltalán nem biztos, hogy azt csinálnák, amit mondanak, én ezt a kockázatot nem vállalnám be.
4. Külpolitika. Tisztázatlan kétfelé beszélés az EU-val kapcsolatban, Gyöngyösi Márton korlátlan migránsbefogadásról meg nemzetközi kooperációról ad interjút meg ír egy uniós nemzetbiztonsági szaklapba, korábban ugyanezen Gyöngyösitől zsidólistázós sziporkák. Én nem állítom, hogy nincs okos külpolosuk, de hogy konzisztens külpolitika nincs, az sajnos halálbiztos. Gyenge.

DK – 3. lista, vezetik: Gyurcsány Ferenc pártelnök / dr. Molnár Csaba EP-képviselő

1. Hitelesség. Rövid leszek: GYURCSÁNY. A volt miniszterelnök megítélése hitkérdés: akinek az őszödi beszéd Gyurcsány nagyesküje volt az őszinte politizálás mellett, az vakon követi, a pofátlan, böszme hazudozáson feldühödött mindenki más pedig a 2006-os tömegbe lövetés óta fél lábbal a dutyiban látja. A pártot e két vezérfonal mentén krónikus hazudozók gittegyletének vagy népjobbító politikusok célszentesítő eszközének lehet felfogni, de szakpolitikailag komolyanvehető politikai műhelynek semmiképp. Ne legyenek illúzióink: egy DK-kormánynak semmi köze nem lenne a DK programjához.
2. Humánerőforrás. Először is Gyurcsány Ferenc tizenötször, mert ez az ő rajongói klubja. Utcahosszal lemaradva jönnek egyéni jelöltek és polgármesterek, illetve az országos pártvezetésben Molnár Csaba, Gyurcsány legközelebbi politikai szövetségese, maszlagköpködő szakpolitikai nímand; Niedermüller Péter Európai Egyesült Államok-hívő volt Humboldt-professzor, akinek szakpolitikailag sajnos ettől függetlenül nem áll jól a szeme se; illetve Vadai Ágnes spanyoltanár, akit nyelvtudása és cinkos mosolya előttem különösen kedvessé tesznek, de ettől sajnos továbbra is rühellem azt, ahogy olcsó, maszlagosított politikai fegyvert csinál szakterületéből, a rendészetből, honvédelemből és nemzetbiztonságból, amihez egyébként kiválóan ért, csak jól titkolja.
3. Szakpolitika. Erre a korszakalkotóan szánalmas hazugsághalmazra hívnám fel a figyelmet; nem ez a program, de ettől lesz értelmetlen elolvasni a programot. A harmadik Gyurcsány-kormány (a Jóisten irgalmazzon!) a kormányváltás másnapján kilenc órakor leváltja Polt Péter legfőbb ügyészt (Héra istennő villámaiból kovácsolva hozzá kétharmadot), valamint csatlakozik az Európai Ügyészséghez (ha Brüsszelben addigra már felkeltek). Tíz órára “jelentősen emelik” az egészségügyi béreket és megduplázzák a CT-k és MRI-k számát a kórházakban (a folyóévi költségvetést tehát példátlan módon év közben, újabb Héra által kovácsolt kétharmaddal tervezik módosítani, a CT-k/MRI-k számának instant megduplázásához pedig J. K. Rowling már költi a varázsigét).  Utána egy óra alatt elkészülnek az itthoni bejelentett lakcím nélküli állampolgárokat szavazati joguktól megfosztó törvénnyel és szintén szereznek hozzá többséget az aznap harmadszorra ülésező parlamentben. Rá két órával megszüntetik az ukrán nyugdíjasbizniszt, a szavazatvásárlást és törvényileg betiltják a prosztatarákot. Ha pedig délután kettőig “megfelelő” lesz a gazdasági növekedés (sic!), akkor infláció felett emelik a nyugdíjakat, gondolom, az egészségügyi béremelésből visszamaradt pénzből. Háromra (a hatalmi ágak szétválasztása ebben külön rohadt sokat fog segíteni) zárolják “az oligarchák vagyonát”, a bolygó bármelyik pontján legyen is a “vagyon” – a varázsige itt s J. K. Rowling dolga, Gyurcsányék közben az Orbán-rendszer kárvallottait kárpótolják a zárolt vagyonból, a független bíróság azon egy óra alatt mind a tízmillió esetben objektív ítéletet hirdet. Ötre bevezetik a kéttannyelvű oktatást és a digitális iskolát, a pedagógustársadalom idegennyelvet nem beszélő tízezreinek még aznap kipostázzák a mágikus nyelvvizsga+varázspor kombót, hogy másnap már angolul menjen a szervetlen kémia. Hatra hosszú űvel megszűntetik az egyházi iskolák kiváltságait (na, itt figyeljünk, ezt a Jobbik is elvenné), és kivizsgálják a papok gyermekmolesztálási ügyeit, ott is, ahol ilyenek nem voltak. Aznap este nyolckor pedig már ujjong az ország, mert a piac korlátlan árazási szabadságának visszaálltát követően ingyenes az “alapvető” gáz-, víz- és áramhasználat, a Margit hídon lóg a toronyóra lánccal, egy miniszterelnökségi titkárnő pedig telefonál a Kremlbe, hogy Paks II-nek lőttek. Aztán egy jelöletlen ruszki atombomba véletlenül eltalálja a százhalombattai Mol-finomítót, csörög a vekker, és jóreggelt. Kit néztek hülyének, Feri? A DK ígéretei nem csak hogy maszlagok, de politikai lehetetlenségek is.
4. Külpolitika. Európai Egyesült Államok! Annyira progresszív, hogy még maga az EU sem akarja.

Az LMP-t, a Momentumot és az Együttet szeretném egyben lerendezni. Mindhárman szakpolitikailag komolyanvehető, hiteles pártok, előbbi kapitalizmuskritikus-zöld irányban kicsit beroppantaná a költségvetést, de értelmes gondolatai vannak, utóbbi kettő a nyugat-európai liberális pártok világából ad kóstolót: nincs felelőtlen ígérgetés a gazdaságpolitikában, inkább megszorítások, de kemény identitáspolitika van, a nyugati kamutémákkal: melegek, rasszizmus, anyámkínja. Szépek ezek a pártok, de még ott a tejföl a szájukon, naivak, mint a veszedelem, és nem tudjuk, nagy pártként, politikai szorítóban hogy reagálnának, mennyire vinné el őket a korrupcióval egybekötött hatalmi játszmás mocsár. Ha valaki szigorúan néhány szakpolitikai (adó, energia) kérdésben nem ért egyet a Fidesszel, mindhárom jó választás; én közülük személy szerint az LMP-t ajánlom,  nem azért, mert csak ők a szinte biztos bejutók a parlamentbe, hanem azért, mert felelősen politizáló, erkölcsös alkura képes, szakpolitikai izomagy zöldpárt.

A magyar politikáról nem lehet véleménycikkből sem a teljesség igényével fellépőt írni. Az én szemszögemből legfontosabb magyar belpolitikai kérdésekre reflektáltam, azon kulcskérdésekben (környezetvédelem, oktatás), amelyekben a legtöbb pártnak nincs értelmes gondolata, nem oltottam le mindegyiket ugyanúgy; abból főzünk, amink van. A személyre szabott választási javaslataim a poszt tetején érhetők el.

Céllövölde

Milyen beteg országban élsz?

Záporoznak hozzám a csütörtöki floridai rettenet után az ilyen és ehhez hasonló üzenetek. A dolog ő maga röviden: a Mexikói-öblöt keletről határoló Florida központi régiója (Miami-Fort Lauderdale-Palm Beach) amúgy szép hely, de csütörtökön pont nem volt az, mert a terület nyugati csücskén fekvő Parklandba besurrant Isten egy teremtménye, és megölt tizenhét másikat. A helyszín a Marjorie Stoneman Douglas High School, ami rohadtul egy középiskola, innen van mind a tizenhét áldozat, az az istenverte patkány pedig, akinek volt mersze fegyvert ragadni rájuk, egy 19 éves öregdiák, Nikolas Cruz.

Tragédia. De van vicc is – ez idén az ötödik komoly iskolai lövöldözés a felvilágosult, boldog, gazdag és önazonos Egyesült Államokban. Huszonnégy gyerek hal tűzfegyver általi halált minden áldott nap ebben az országban. Én meg a visszamaradott, diktatórikus, posztkommunista, erőszakos, csóró, korrupt, mucsai, kiábrándult és pirezofób Magyarországon 16 hosszú évem alatt talán egyetlen nyamvadt tanárverésre emlékszem, meg Olaszliszkára, de az nem annyira iskolai, csak történetesen benne volt egy tanár.

Velem az út is megfordul haza hozzád, énekelné Oláh Ibolya.

Huszonnégy naponta. Ízlelgessük a számot! Az nyolc nagycsalád összes gyereke, az egy általános iskolai osztály, az huszonnégyszer végtelen, az huszonnégy tűzoltó, katona meg vadakat terelő juhász. Az huszonnégy álom, az huszonnégy anyai szív, az huszonnégy felesleges koporsó. Huszonnégy elvesztegetett lehetőség. Itt meg talán inkább tizenkettő két tucat.

Két vonalon kezdhetjük el felgöngyölíteni, miért céllövölde ez a szerencsétlen ország. Egyrészt leszánkázhatunk a legevidensebb kérdés slank gondolatívén: miért jut itt eszébe ennyi eszetlen, balfácán lúzernek, hogy középiskolásokon élje ki tomboló életunalmát? Másodsorban pedig az is elmélkedésre méltó, hogy miért sikerül ez ennyi eszetlen, balfácán lúzernek.

Az első nem egy túl komplex kérdés. Amerika őszintétlen hely. Amerikában akkor is jófej vagy, ha amúgy nem vagy jófej, a mosoly és a csábos háuarrjü/uasszgoinán nem az őszinte életöröm kifejeződése, hanem társadalmi alapkövetelmény. Irritál egy ember? Nem mutatod ki, mert akkor nem vagy nice. Gyűlölsz valamit csinálni? Nem mutatod ki, mert akkor nem vagy fun. Eszetlen baromságnak tartasz valamit, amit mondanak neked? Nem mutatod ki, mert akkor nem vagy open-minded. Nincs kedved elmenni valahova, elrontottál valamit? Nem vallod be, bekamuzol három kifogást. Zavar az, ahogy valaki viselkedik? Nem szólsz, mert akkor – esete válogatja – rasszista, szexista, antiszemita, xenofób, esetleg homofób vagy. Vagy csak szimplán egy hater, és ugyan ki akar már az lenni.

Olyan a jófejség Amerikának, mint repedt szennyvízcsapnak a ragtapasz. A mocsok ugyanúgy folyik tovább, de a hibák kijavítása helyett elnyomás és eldobás váltakozik véget nem érő vetésforgóban mindaddig, amíg a cső végül el nem pattan. Akkor a komplett ország bokáig áll a szennyben. De másnapra feltakarítják, és kicserélik a ragtapaszt. Most már duplára. Még kedvesebbnek kell lennünk egymással. Aztán legközelebb majd még nagyobbat robban a cső.

Nem mindenkiben csordul túl a szeretet, és ennek annyi különböző oka van. Sokfélék vagyunk, optimisták és pesszimisták, életvidámak és életuntak, ambiciózusak és önmarcangolók, társaságkedvelők és magunknak valók, meg az embernek időnként rossz napja is van. Magyarország elfogadja ezt. Magyarországon lehet ok, cél és nyakló nélkül gyűlölködni, ha éppen abból van túlkínálat, a mindennapok kis feszültségeit, a szexuális frusztrációt, a sikertelenséget, a kapcsolati gondokat őszintén le lehet vezetni a kalauzon, a buszsofőrön, a postáson meg a barátnőn. Ők meg majd továbbadják, és morcognak egy kicsit, hogy milyen emberek vannak manapság, de a Duna a nap végén azért ugyanabba az irányba folyik. Fájdalmas túlzásoktól mi sem vagyunk ugyan mentesek, de őszinték vagyunk akkor is, ha cseszettül nem vagyunk épp jófejek. Magyarországon lehetsz mélyen bunkó. Ez mélyebb, őszintébb, teljesebb életekhez vezet. Amerika arra kötelez, hogy felszínesen boldog legyél, és minden mozdulatoddal szórakoztass. Ha rossz napod van, esetleg sok is egymás után, elpárolognak mellőled az emberek. A hibás, nem elég szórakoztató kapcsolatokat eldobják, nem javítják meg. A magány és a felszínesség közötti velejéig romlott kötéltánc az őrületbe vezet, és ha az őrület küszöbén szembejön egy olcsó .327-es, meg bevillan egy középsulis zaklatási jelenet, már hangolhatjuk is a vészcsengőket a következő iskolai rémhírre. Itt könnyebb szörnyeteggé válni, mint akárhol máshol a fejlett világban.

De itt kavar be a következő kérdés: miért jön szembe a .37-es? Kulcsszavak: alkotmány, kampány, politikai termék, álnokság, republikánusok.

Az alkotmányát minden magára valamit is adó ország szeretve tiszteli. Alapértékek foglaltatnak benne, államiságunk sarokkövei, jogi és emberi alapvetések. Magyarország védi a házasság intézményét mint férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget. A Magyar Szocialista Munkáspárt és jogelődei […] bűnöző szervezetek voltak. Sziklába aranykarcolt szavak ezek, ahhoz, hogy akár egy ékezet is lekerüljön róluk, kétharmad és égető társadalmi akarat kell. Amerika alkotmányában pedig épp ilyen természetességgel áll benne 1791 óta, hogy

a nép joga, hogy fegyvereket tartson és viseljen, meg ne sértessék.

A passzus értelmezése politikai szekértábor szerint tág spektrumon változik, de a fegyverpárti kevesek mocskos szájában valóban nagyon ütős érv az, hogy mindenki, aki a fegyverviselést korlátozni akarná, az Egyesült Államok Alkotmányát gyalázza meg.

Adódik persze a kérdés, hogy miért vannak egyáltalán fegyverpárti kevesek, és miért ők erőltetik át az akaratukat a többségen. A magyarázat, mint oly sokszor máskor, a mocskos pénz. Rögzítsünk egy alapvető tényt: a sikeres politikai kampányhoz pénz kell. Reklámok, akciók, telefonhívások, óriásplakátok, rendezvények, testet öltött pénz. Ez a pénz egy képviselőházi, szenátusi vagy elnökjelölti kampányban megveszekedettül sok szokott lenni. Most sorra veszem, hogy az én lakóhelyemet jelenleg képviselő politikusok mennyi kampánypénzből gazdálkodtak. Azt szerényen jegyezzük meg, hogy minden országosan jelenlévő magyarországi párt 597 millió forint állami kampánypénzből gazdálkodhatott a 2014-es választáson, ezért azt is odaírom, melyik jelölt kampánya hány magyarországi párt minden forrását emésztette volna fel:

• Donald J. Trump, republikánus elnök: 83,5 milliárd forint (139)
• Jerry Brown, demokrata kormányzó: 5,2 milliárd forint (8)
• Kamala Harris, ifjabbik demokrata szövetségi szenátor: 3,8 milliárd forint (6)
• Dianne Feinstein, idősebbik demokrata szövetségi szenátor: 2,4 milliárd forint (4)
• Anna Eshoo, demokrata kongresszusi képviselő: 343 millió forint (0,57)
• Gerald Hill, demokrata állami szenátor: 324 millió forint (0,54)

Aki nem hiszi, a votesmart.org-on járjon csodájára.

Ezek kivétel nélkül orbitális összegek, és mivel Amerikában nincs állami kampánypénz, minden lyukas húszfillérest magánszemélyek vagy magáncégek adományoznak a jelöltnek. Azt nem nehéz kitalálni, hogy cserébe némi érdekvédelem formájában hálát is várnak ezek a becses jogi vagy természetes személyek.

Tovább mocskolja a dolgot, hogy Amerikában nincs listás szavazás, párthovatartozástól függetlenül minden politikust külön választanak meg, és mindenki maga gyűjti össze a pénzt a saját kampányára. A magánszemélyek és cégek tehát nem pártot támogatnak, hanem egy konkrét politikus szavazata fölött szereznek befolyást.

Hogy ez az unalmas pártmatek miért iszonyatosan gáz?

Azért, mert a fegyvergyárosok viszonylag gazdag szarháziak. Van elég pénzük beszállni a politikusok kampányaiba, meg utána van pénzük dögivel lobbizni is, azaz már megválasztott politikusokat a lehető legkülönfélébb módokon (érvek, készpénz, vacsik, nyaralások, fenyegetés, állásajánlat, mesterségesen generált választói levelek) meggyőzni arról, hogy az ipar számára hátrányos törvényeket ne támogassák. Ezt a tevékenységet Washingtonban egy NRA, azaz Nemzeti Puskaegyesület nevezetű szervezet fogja össze, amely a három legerősebb amcsi lobbicsoport egyike.

A kételyek eloszlatása végett: a politikusok nem korrupt, gerinctelen disznók. Többnyire nem. A politikusok víziótól, céloktól, értékektől vezérelt emberfiak és -lányok, akik viszont szeretnének hivatalban maradni. Ehhez pénz kell. Pénzért pedig feláldozzák elveik és meggyőződéseik egy részét. Az NRA profi, a tőlük függő politikusok köre elképesztően széles, így mindig akad pár Nagy Vezető, aki egy-egy rutinmészárlás után elegánsan bal orrlyukába helyez egy mikrofont, és seggből felmondja, hogy ez most nem a fegyverreform ideje, ezt a beszélgetést később kell lefolytatni, mikor majd lenyugodtak a kedélyek, egyébként pedig mindent az elmebetegségek okoznak. További sablonszöveg még, hogy imáink és gondolataink az áldozatok családjaival vannak. Erre a kedvenc válaszom, hogy

imáink és gondolataink Istenhez szállnak, a szigorúbb fegyverszabályozás viszont a fegyveripar pénztárcájába harapna.

Emellett még egy utolsó faktor játszik, ez pedig az (itthonihoz hasonló, csak kicsit értékhűbb) amerikai szekértábor-logika, amely kíméletlenül, pártviszonyokat csak mérsékelten követve konzervatívokká és liberálisokká falazza szét az amerikai népességet. A véleménykülönbségek körülbelül így írhatók le:

• Konzi Fonzi: az én himnuszom alatt ne térdeljenek le néger sportolók, mert Amerikában nincs már rasszizmus, a női egyenjogúság megvalósult, az abortusz felelőtlen gyilkosság és meg kell tiltani, házasság férfi és nő között köttetik, két nem van, mindkettő biológiailag meghatározott és megváltoztathatatlan, nemi erőszak gyanúja esetén meg kell várni az ítéletet, a Black Lives Matter egy fekete huligánhorda, Amerikába csak az lépjen be, akire szükségünk van és aki betartja a jogszabályokat, a második alkotmánymódosítást pedig tisztelni kell, úgy lehessen mindenkinek fegyvere, ahogy borotvája van. Az állam ne szóljon bele a gazdaságpolitikába, hagyjuk a cégeket működni. A klímaváltozás kamu. Trump a király, anyád a rasszista. Gyere sweetheart, jön Hannity a Foxon, kapcsold ki Rush Limbaugh-t.
• Libsi Vikcsi: a négerekkel szembeni rendőri erőszak aránytalan, ellene tiltakozni bármilyen formában tiszteletre méltó, Amerikában a rasszizmus rendszerszintű, a nők minden kanyarban hátrányos megkülönböztetéssel találkoznak, az abortusz a személyes szabadság része, minden szerelem egyenlő és a férfi-nő házasság középkori csökevény, mindenki olyan nemű, amilyennek magát érzi, nemi erőszak gyanúja esetén a nőnek van igaza, a Black Lives Matter egy bátor antirasszista szervezet, minden illegális bevándorló legyen állampolgár, tiltsuk be a fegyvereket. Az állam tegye a gazdaság működését igazságossá. A klímaváltozás fenyegető veszély. Trump a rasszista, anyád a király, ha Clintonra szavazott. Gyere sweetheart, jön Tapper a CNN-en, kapcsold ki Gyasi Rosst.

Ez a két identitás így, csomagban kínálja nézeteit, csak az összes gondolatot elfogadva lehetsz része a konzervatívok vagy liberálisok klubjának, különben kívülálló vagy, és senki se szeret. A két parton mindenki liberális, közöttük mindenki inkább konzervatív. Aki pedig konzervatív, legyen bár szavazó vagy politikus, annak kötelessége védeni a mundér becsületét, ha fegyverekről van szó, akkor is.

Itt, a bejegyzés végén, szégyentől remegő szájszéllel kell rámutatnom arra, hogy a saját konzervatív oldalam életvédelem dolgában álságos, kártékony és gerinctelen. Nem lehet egyik oldalon abortuszellenes szöveget visítani és küzdeni az értékes életért, ha a másik oldalon a korlátlan fegyverviselés mellett kardoskodva ugyanazt az életet sodorjuk szó szerinti tűzveszélybe. Ez következetlen, elvtelen, pondró magatartás.

Mit kíván tehát az amerikai nemzet (jól felfogott érdeke)?

• egységes, állami kampányfinanszírozást, hogy a fegyverlobbinak esélye se legyen;
• a lakosság fegyverviselési jogának haladéktalan eltörlését,
• őszinteséget, nyuvadnátok meg, hogy minél kevesebbekben gyűljön fel a lövöldözéseket kiváltó gennyes, magatehetetlen gyűlölet,
• valódi értékalapú politikát, ami nem löveti le a másik oldalon azt, amit az egyiken megvédett.

Az üveghegyen innen, de az ezerhatszáz karakteren egészen durván túl, Ötvös Csöpivel zárom soraimat:

A Magyar Népköztársaság nevében a céllövöldét bezárom. (Reccs.)

Újságnyírók

Az elmúlt pár hónapban egy fantasztikus Umberto Eco-könyv emésztette fel a szabadidőm jó részét. Magyarra fordítom a Numero zerót, nem is annyira azért, hogy kiadják, nem vagyok én még műfordító, inkább az olasztudásom turbózása végett – ha anyanyelvi szinten akarsz beszélni egy nyelvet, ne légy rest fejest ugrani bele, oszt megnézni, eredeti élőhelyén milyen. Jobb Ecótól tanulni, mint bármelyik olasztanártól. Jelen állás szerint a könyv 86%-ával megvagyok, harminckétezer karakter, lassan ötven szűkmargós, szimpla sorközös, teleírt oldal. És ejj, mire nem jó a szépirodalom, gondoltam tegnap, mikor elém köpte az internet ezt a rövidke, ám velős, enyhén antibencés cikket a mindig független, felvilágosult, smart & sexy 444.hu-ról.

Pont aznap fordítottam ezt a passzust, és alig bírtam kiverni a fejemből a cikkel való üvöltő összefüggést.

“A híreket nem szükséges kitalálni”, jegyeztem meg, “elég újrahasznosítani őket.”

“Hogyan?”

“A nép emlékezete rövid. […] Namost […] ha a Pio Albergo Trivulzio történetéről van szó, íme, születhet egy cikk a Banca Romanával való párhuzamokról. Az ezernyolcszázas évek végéről való a történet, és az égvilágon semmi köze az aktuális botrányokhoz, de botrány botrányra emlékeztet, elég utalni bizonyos forrásokra, és úgy elmesélni a Banca Romana ügyét, mintha csak tegnap lett volna. Lucidi ki tudna préselni ebből valami jót, úgy hiszem.”

Nem is a konkrét olasz botrányok a fontosak (a Pio Albergo Trivulzio egy milánói idősotthon, egy 1992-es szocialista korrupciós botrány helyszíne, a Banca Romanára meg 1892-94 között járt rá a rúd), hanem a dolog működési elve. Fogunk egy alapvetően pozitív, országos hírértékkel nem bíró hírfalatkát, hogy a kormány egy amúgy üresen álló főtéri épülettel támogatja tisztelt és imádott alma materemet, a Czuczort (na jó, ahhoz mondjuk még le kell érettségiznem, de előlegezzük meg, hogy nem pont azon hasalok el), amely egyébiránt gyakorlatilag az állami oktatási rendszer része, így a megszerzett állami vagyon szinte közvetlenül az államnál hasznosul, ezt összekötjük egy ettől teljesen független, országos hírértékkel szintén nem bíró hírfalatkával, miszerint Szijjártó Péter ott találta először meglátni Magyarország jelenlegi miniszterelnökét, és olyan tök izgi cikkecskét kerekítünk belőle, melynek végkicsengése az, hogy 1. Magyarország tekintélyelvű teokrácia, 2. Szijjártó külügyminiszter Orbán szerelmetes csahosa, rajongó pincsikutyája, 3. közpénzt csak a haverok kapnak, de ők by the billion, 4. a gerinctelen egyház meg benyalt a kormánynak. Persze ezt nem írjuk le, majd a kommentekben megteszik az okos fiúk és lányok.

A legjobb az, hogy mindehhez különösebb újságírói munkát sem kellett végezni, de előállítottunk fincsi tartalmat, gyűlik a napi karakterszám, és sorjáznak a kattintások.

Azért okos ember volt ez az Eco, ha hívő nem is.

 

 

Dzsordzsi bácsi

Tegye fel a kezét, aki fizikai fájdalmat érez pártunk és kormányunk Soros-plakátjaitól, Soros-konzultációitól, újságírói kérdések sorára sorjázó sablonos Soros-válaszaitól. Ez az írás Nektek van, akik teljes joggal nem értitek, hogy minek húzza le a kormánykommunikáció a kétbites, konteós mocsárba a magyar közbeszéd színvonalát. Nektek, akiknek – ismét mondom, teljes joggal – a szőr feláll a hátatokon, mikor megtudjátok, hogy elment még egy idióta tévéreklámra még tízmilliárd.

Véreim, kapaszkodjatok meg. Ez a stratégia nem kontraproduktív. Ez zseniális.

Akkor is zseniális, ha mi, értelmiségiek zsigerből utáljuk, akkor is, ha nekünk ez szinte sértő. És nem csak azért zseniális, mert az ellenzék állandóan szapulja és így belemegy a Fidesz kedvenc hazaárulós nebántsvirág-játékába, nem is azért, mert addig se a stadionokról meg a zoktatásrú meg a zegésségügyrű beszélünk, meg hogy a Lőrinc, meg hogy a Zorbán kivezesse a zországot a zúnióbú, de különben is diktatúra.

A Soros-kampány azért zseniális, mert kormányzati megmozdulás talán az elmúlt huszonhét évben ennyire még nem talált bele a magyar néplélek elevenébe. Tizennégy nap híján tizenhét éves vagyok, és ha ötös toplistát kellene írnom a gyerekkoromban, félfüllel leggyakrabban hallott politikusnevekről, gondolkodás nélkül lekattognám, hogy 1. Gyurcsány (hazudik, fúj! böszme gázlómadár), 2. Orbán (rá szavazunk, kisfiam), 3. Merkel, 4. Horthy, és hogy enne meszet, nem is politikus, de 5. helyen egyértelműen Soros. Vidéki, konzervatív, józan paraszti ésszel gondolkozó körökben ez az ember odagravírozta fülbemászó nevét az érdeklődés homlokterébe. Belénk ivódott.

Lehettem vagy ötéves, mikor anyai nagyapám belém plántálta a Soros-poloskát. Ha ő a társaságban volt, valahogy minden áldott családi beszélgetés Sorosra futott ki, témától teljesen függetlenül. Persze nem végzett tökéletes munkát, mert a gyönyörűen felépített történelmi érvelése végére azért mindig jól odavágta, hogy a mocskos zsidaja, és mivel sosem voltam lelkes holokausztrajongó, valamint szívem szerint marhavagonokban csak páratlanujjú patásokat szállítanék, azért mindig hagyott a számban egy kis nagypapaellenes utóízt egy ilyen félmondat. De hülyeségeket azért nem beszélt az öreg. Már csak azért sem, mert Soros akkor sem vonult fülem mögé az irreleváns kispolcra, mikor nagypapi szabad akaratából már igen. Átvette tőle a Soros-stafétát egy másik nagyra tartott politizáló bűntársam, és jó két éve folyton azon kapom magam, hogy akármikor is beszélek politikáról nem fővárosi, esetleg nem diplomás magyarral, körülbelül hat mondat és egy cinkos mosoly választja el beszélgetésünk kezdetét Soros nevének első elhangzásától, immáron mocskos zsidaja nélkül. (Nem én szoktam kimondani.) Meg aztán január elején egy United Triple Seven fedélzetének 45. üléssorában, Frankfurt és Washington között összehozott a sors egy Los Angelesben élő litván színházrendezővel, és láss csodát, csak kibukott belőle is egy jó félórás, kellemesen pokolmeleg kiselőadás Soros rémtetteiről. Guarda caso.

Ezen a ponton én már nem hülyézek összeesküvéselméletekben hívőket, de nem is naivozok szkeptikusokat. Schmidt Máriát kell olvasni, és csendben megbarátkozni a gondolattal, hogy ha nem is ő az ördög személyesen, azért szemét egy alak ez a Soros Dzsordzs, mert az emberjogi aktivista angyalbögyörő bácsinénik nem shortolnak játszásiból angol fontot, nem halásznak a délszláv zavarosban, meg grandiózusan megfizethetetlen migrációkezelő ötleteket sem öntenek cikkbe amcsi szakpolitikai lapokban. Aki ilyet tesz, az nem emberjogi aktivista, nem földre született népjobbító angyal, és nem is veszélytelen aggastyán.

Nomármost ez a jóember bennünk él, itten mibennünk, nyakas magyarokban minden áldott napon, susmorgunk róla a szomszédnak, és találgatjuk, hogy melyik politikust fojtogatja a farzsebében tartogatott piros Victorinox bicskája dugóhúzójával, meg melyiknek adagol a szájába kozákos lovaglóütemben csini százdollárosokat. Mi, kérem, nagyrészt szeretünk hinni a háttérhatalomban, és az igazán megdöbbentő az, hogy a hiedelmeink egy része igaznak is bizonyult. Soros György össznépi frusztráció. Soros György harapdálja a nemzet lelkiismeretét. És Soros György nevét hivatalosan szájára se vette ebben az országban huszonöt éven át egy politikus sem, tán a megboldogult Csurkán kívül, de az meg pár szalonképtelen megnyilvánulás után amúgy is csak a pusztába kiáltott. Most egy komolyan vehető, jobbközép polgári kormány kiejti, és a nép, aki évtizedekig csak suttogott róla, bennük végre őszinte cinkosra talál.

Mert ezt a témát semelyik másik észlény párt nem fedte le. A szélsőjobbos, zsidólistázó letűnt Ójobbik sem. A népet pedig érdekelte. És ha a népet valami érdekel, arról bizony nem kár parlamenti mikrofonokba kiabálni akármit is. Az nem viszi a szavazatot, hanem hozza. És ha évtizedekig hallgattak róla, katarzishoz vezet. Ha felfújt, túlreagált hülyeség, akkor is. Választást kell sajnabajna nyerni, nem értelmiségi szíveket. A választás megnyerésének pedig kipróbált, bevett és bevált módja az, hogy a népet foglalkoztató kínnal-bajjal foglalkozunk. Ha a nép lelkét Soros bántja, hát bűnhődjék Soros. Tapasztalja meg minden magyarok kormányának verbális kardélét. Amíg a kormányzás nem rossz, vagy legalábbis amíg ez a jelenlegi választékból elérhető legjobb, nekem egy gazember igaztalanul lerombolt becsülete ugyan nem lesz válóok.

Hát ezért zseniális a Soros-kampány. Milliónyi választó titkos, mély, kimondatlan hitével rezonál. A vidéki törzsasztal bizalmi hangulatát varázsolja a Fidesz és a választó közé. És bebetonozza ezt a hatalmat még egy jó ideig.

Tessék utánuk csinálni.

Az antiszemitázók egyenek barackfavirágot.

 

 

Politika! Második rész

A fene se érti mostanában az MSZP-t, mondják oly szívtipróan sokan. Meg van véve kilóra, mondja pár chemtrail-rajongó, meg néha egy csütörtök esti ATV-szemle után én is. Gyenge szakpolitika, inkompetens vezetők, érdekellentétek, mondják csillogó szemű értelmiségiek, majd felhívják egymást, hogy megérdeklődjék, ugyanannak a szakpolitikailag bivalyerős, megkérdőjelezhetetlen vezetői kompetenciát villogtató, egy irányba evickélő egyszázalékos pártcsökevénynek a táborában vannak-é még. Aztán kiderül, hogy már nem, mert a Brüsszelből hazajött sógor most alapított egy újat, és ez aztán majd tényleg leváltja a Zorbánt, megújulás, pólus, ifjúság, bizonytalanok, meglátod, na, miért vagy ilyen pesszimista, Loncikám. Együtt, PM, MoMa, Liberálisok, MostMi!, Gulyás Balázs és az internetadó, feketeruhás-érfelvágós nővér, Tanítanék, Új Kezdet, Polgári Világ, Momentum, Független Diákparlament, Apostoli Magyar Királyság, Zuschlag János, Seres Mária Szövetségesei, végveszély esetére Schmuck Andor, amit akarsz, de ez a vaksi kis ország csak nem bír beindulni Bokros Lajos bajusz-szemöldök szinkronjára, ezeket a birkákat nem andalítja el Szigetvári Viktor kormányzati (aha, politikai marketinges, samesz? Politikus az, akit megválasztanak) tapasztalata, Kunhalmi Ágnes közhelyes visongása, Fodor Gábor véget nem érő parlamenti mandátuma, Szabó Tímea sírásra hajló, éjfekete göndör hajtincse négy egész kettő tized centivel a kisebbik bal szeme felett. Pedig az egy baromi okos nő, beszél perzsául is, csak jaj, ne már.

Régen akartam már erről írni, frissiben terveztem szállítani a videót, de nem volt időm – így, a választások előtt még pikánsabb. Szóval egyrészt: ennyi bénázás után miért nem tűnt el az MSZP még a nullaszázalékos francba, önbizalomhiányos Botkával, angol hívószavakra kacsingató (van líderünk!) Molnár Gyulával, Kunhalmi tanító nénivel, hamiskártyás Molnár Zsolttal, éjsetét Heringes Anitával, bájosan naiv Bangónéval, bikaszerűen taszító Harangozó Tamással, feljelentéscsesszemeg Korózzsal egyetemben? Másrészt meg hogy lett egyáltalán Horn Gyula büszke 54 százalékos kormánypártjából nyolc százalékon kardtáncoló fővárosi gittegylet?

Most, hogy ennyi I. o. hamut lapátoltam a szocik fejére, igyekszem az ő hibáztatásuk nélkül feltárni, hogy mi a manó zajlik úgy mégis.

1. Gyurcsány. 2018 van, idén kilencedik éve nincs hatalmon, ha jól számolom, de ez az ember, ez egy zseni. Viktor nagyvezérünk szavaival:

Egyetlen ember van a kiszesek közül, akit én ismerek, akit komolyan kell venni, ha az ember tárgyal vele, mert az próbára teszi az ember képességeit, az egy Gyurcsány nevű ember.

Ez a Gyurcsány nevű ember a komplett nép szemében egyenlővé tette az MSZP nevét a gazdasági és kormányzati káosszal, az ország szétlopásával, a nemzetalázó külpolitikával, és a hazugsággal, mindenek előtt és felett. Azok a szavazók, akiket ez a Gyurcsány nevű ember elüldözött, az érthetetlen időpontban érkező őszinteségével és az azon kívüli totális őszintétlenségével, az életben nem mentek vissza az MSZP-hez. A néppárti megbízhatóság, a többségképesség elveszett.

De voltak szavazók, volt 8-15 százalék, akiket ez itt lent például meggyőzött.

De hölgyeim és uraim, ez egy pár száz embernek, meg a családjának, meg az ismerőseinek a problémája. A miénk. Nem azért kell politikusnak lenni, mert ebből olyan kurva jól meg lehet élni. Mert már elfelejtettük, hogy milyen autófényezőnek lenni. Hanem azért, mert meg akarjuk ezeket oldani. (őszödi beszéd vége)

Őket Gyurcsány 2011-ben, a DK megalapításával kiszakította az MSZP szavazóbázisából, és magával vitte a párt minden karizmáját, a teljes piacképes politikai terméket. Maga mögött hagyott egy önmagában tehetetlen Lendvai Ildikót, egy csomó vérszomjas nagy öreget, egy tehetségtelen fiatal generációt, akik között talán akad pár jó szakpolitikus, de egy vonzó vezető sincs, Mesterházy Attilával az élen. A vidéki szervezetekben pedig megmaradtak a korrupt, konformista öregek, meg az Isten szamarai a budapesti, SZDSZ alatt elkorcsosult vezetőségben. Horváth Csaba, Havas Szófia. Tejóég. Hogy miért nem lett Tóth Józsefből sosem pesti elnök, vagy legalább főpolgi-jelölt, nem érthetem.

Gyurcsány először a néppárti karakterét vette el az MSZP-től, aztán a szenvedélyes rajongói klub jellegétől is megfosztotta. Végül 2014-ben listán ugyanazon MSZP hátán bekapaszkodott a parlamentbe, most pedig, 2018-ban fej fej mellett, saját listán ismét bevonul. Gyurcsány megcsinálta. Gyurcsány visszatért. Az MSZP nyomora árán.

2. Centrális erőtér. A Fidesz 2010 utáni hatalmi koncepciója nem szörnyen bonyolult: egy állandó, 2-2,5 milliós kemény, meggyőzhetetlen bázis a szokásos választási részvételi arány mellett körülbelül 45%-os támogatottságot hoz ki a politikai spektrum közepén, mellette balra is, jobbra is található egy-egy 20% körüli középpárt (MSZP, Jobbik), amelyek időnként összeadva rendelkezhetnek a Fidesznél nagyobb támogatottsággal, de az életben nem fognak összefogni, mert a balközép-szocdem meg a nemzeti radikalizmus nem kompatibilis ideológiák. Mindig a Fidesz nyer. A választókerületekben kicsiben ugyanez a helyzet, a baloldali meg a jobbikos jelölt egymás ellen indul, akár több szavazatot is kapnak együtt, mint a fideszes, de a végén mindig a fideszes nyer. Az egyéni képviselői mandátumok ormótlan többsége a Fideszé, ez pedig kétharmaddá vagy combos abszolút többséggé varázsolja a listás 45%-ot.

Ebben a rendszerben az MSZP szerepe Őfelsége ellenzékéé. Lehet tisztességes, 20-25% körüli középpárt, végezhet rendes ellenzéki munkát, és egy nap majd eszébe juthat egy nagy vezetőnek egy nagy ötlet, amivel majd legyőzi a Fideszt. De amíg az a nap el nem következik, és attól még jó messze vagyunk, a Fidesznek az az érdeke, hogy az MSZP a baloldal vezető ereje maradjon, ebben a 15-25%-os sávban.

3. De mi van, ha az MSZP képtelen megfelelni a Fidesz elvárásainak? Mi van akkor, ha a párt tökkelütött vezetőséggel bír, értelmezhetetlen kommunikációval, önző vagy megvásárolható frontemberekkel? Mi van akkor, ha egy párt annyira gáz, hogy a saját miniszterelnök-jelöltje csapja rá az ajtót? Mi van akkor, ha egyszámjegyű támogatottsági sávba csúszik az MSZP?

Egyszerű. Közbelép a Fidesz, és megemeli. Hogy milyen eszközei vannak erre?

Például ez itt:

A Fidesz 2010 óta nem igazán vitázik. Az ok egyszerű: ha valakivel leülök vitázni, szemmagasságban beszélgetünk, kölcsönösen elismerjük egymás szakértelmét, mint vitaalapot, és csatába küldjük az érveinket. Ha nem ülök le, akkor ezt mind nem ismerem el. Ha azt akarom üzenni a választóimnak, hogy az ellenzék kormányképtelen, nemes egyszerűséggel nem vitázom velük.

Ilyenkor felértékelődik és eszközzé válik a kivétel. A puszta tény, hogy a Fidesz leül velük vitázni, emelheti az MSZP presztízsét és támogatottságát.

Persze itt nincs veszély. Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, Csepel volt polgármestere, rezsibiztos, a Nemzetbiztonsági Bizottság alelnöke síkhülye vadember, Molnár Zsolt, az MSZP volt budapesti elnöke, a Nemzetbiztonsági Bizottság elnöke kilóra megvehető, furcsa barátokkal rendelkező, kétes alak, a téma pedig Soros és a migránsok, a Fidesz kedvence. A vita színvonaltalan, élvezhetetlen, tartalma-formája egyaránt gyehennára valók, lehetetlen, hogy bárkit bármiről is meggyőzzön, vagy ártson a Fidesznek. De az MSZP felé kegyúri gesztus az ilyen. Többek között a Fidesz ilyen jótéteményeinek köszönhető, hogy még élnek szegények.

Hát így nem lesz áprilisban Karácsony. De MSZP lesz. Meg előbb-utóbb Gyurcsány is.

Üzbegisztán, Pakisztán – naésasztán? Hátasztán!

Emberek fiai, leányai!

Ünnepélyesen jelentem, hogy a mai szent nappal felcsaptam Közép-Ázsia-gurunak. Fő a kicsi fejed, mert belefutottál egy tudáshiánytól kátyús gondolati sétányra Kazahsztánnal, Kirgizisztánnal, Tádzsikisztánnal, Türkmenisztánnal, netán Üzbegisztánnal kapcsolatban? Kérdezz, válaszolok! Na jó, lesz itt elég tartalom kérdés nélkül is. Azt gondolnátok, a világ legunalmasabb helyei ezek a szép, nagy, száraz, najó, ha olajról van szó, mégsem olyan száraz, cuki, diktatórikus országok. Na, nem. Félév végére ide akartok majd költözni.

NERD.

(Nem, nem őrültem meg hirtelen. Nemzetközi kapcsolatok órán specializálódni kell, és engem valami nagyon megfogott ebben a rejtélyes és veszettül izgalmas térségben, ami eddig valahogy senki fantáziáját nem csiklandozta meg. Most heti három tanórám van Közép-Ázsiára, plusz amennyit magamtól foglalkozom vele. Júniusra tudásfalatka-raktár leszek, esküszöm. Letaglózó ez a hely.)

Gurbangulij Melikgulijevics Berdimuhamedov, a Türkmén, hehe, Köztársaság örökéltű elnöke, született: Babarap, Szovjetunió, 1957. június 29., gyönyörű feleségével, Ogulgerekkel együtt néggyerekes családapa, orvos, szakszerűen átadja hivatali ajándékát, egy barna foltos kutyulimutyulit Vlagyimir Vlagyimirovics Putyinnak, az Orosz Föderáció örökéltű elnökének. Háttérben egy türkmén zászló.

SHUTDOWN!

Helló, emberek, az Amerikai Egyesült Államokat, a világ első számú gazdasági izomcsikóját, masszív atomhatalmat, háromszázhatvanmillió lábon járó fegyverarzenált, kultúrélharcost, demokráciaexportőrt, lassan második napja nem kormányozzák!

Government shutdown. A csapból is ez folyik a semmibe, mert épeszű európai felfogni nem tudja, hogy ezt most így hogy. Még szegény jobb sorsra érdemes németek is összehoztak legalább egy ügyvezető kormányt, szamár gyanánt, amíg ló nincs. Itt meg nem jár be dolgozni a Fehér Ház dolgozóinak jó kétharmada, meg a minisztériumi dolgozók, meg az ezek alá tartozó intézmények és hivatalok dolgozói. Ergó nincsenek nemzeti parkok, nincs munka az útleveleket, jogosítványokat és rendszámokat kiadó hivataloknál, vagy a masszív környezetvédelmi hivatalnál sem. Az nyilvánvaló, hogy ezt engedni eszetlenség, más demokráciákban ilyesmi lehetetlen, nem demokráciákban meg pláne. De akkor miért engedik? 

A válasz lelombozóbb, mint egy méretes, alig használt rágógumi. Tessék elképzelni a következő mondatot mély, rúzsízű, lealacsonyodó nagynénihangon: mert az amerikai politikai rendszer más, kisfiam!

Az általunk közelről ismert országokban, köztük szép hazánkban, melynek innen is küldöm forró csókjaim, négyévente parlamenti képviselőket választ az istenadta nép. Ezután már nem a nép, hanem a parlament választja meg a miniszterelnököt, jellemzően a legtöbb képviselői helyet szerző párt jelöltjét, de elméletben akárkit, aki többséget szerez. A miniszterelnök kijelöli minisztereit, a miniszterek államtitkáraikat, és így a parlament küldetése szorosan összefonódik a kormányéval. A kormánypártoknál van a képviselői helyek több, mint fele, a költségvetés elfogadásához a képviselők felének plusz még egy képviselőnek kell igennel szavaznia, ez simán összejön, így a kormány minden évben nagyobb gondok nélkül átviszi a parlamenten saját költségvetési tervezetét, a dolog igazából formaság.

Nem így idekint! Az Államokban minden második évben képviselőket választanak a következő két évre az alsóházba, egymáshoz képest elcsúsztatott hatéves ciklusokra szenátorokat a felsőházba, és négyévente elnököt a Fehér Házba. Az elnököt nem a parlament választja, hanem – elektorokon keresztül, de ezt most hagyjuk – a választók, és előállhat az a helyzet, hogy republikánus elnököt választanak, de demokrata kézben van a parlament. Így a kormány mögött nincs mindig stabil parlamenti többség, a parlament összetétele az elnök négy éve alatt egyszer megváltozik az alsóházban (akár az összes hely gazdát cserélhet), és évente többször is a felsőházban (évente legfeljebb 16-17 hely cserélhet gazdát).

Mivel csak két párt küzd a választók kegyeiért, új pártoknak pedig nincs esélyük berobbanni, a pártokban rengeteg különböző, egymással ellentétes véleményeket képviselő szárny alakul ki. A republikánusok között például vannak, akik a hadseregért élnek-halnak, vannak, akiknek fő céljuk a bevándorlás csökkentése, vannak, akik fegyvermániások. A pártoknak nincs teljesen egységes kommunikációjuk, a képviselők és szenátorok saját értékeik és érdekeik szerint egészen különböző módon szavaznak párton belül is.

Ehhez hozzájön, hogy a költségvetést minden házban a képviselők 60%-ának kell elfogadnia, az egyszerű többség nem elég. A republikánusoknak jelenleg 54%-os többségük van az alsóházban, és 51%-os többségük a felsőházban, így még ha összetartanának, sem tudnák egyedül átvinni a költségvetést.

De nem tartanak össze, és itt kezdődnek a problémák. Mivel gyakran fordul elő, hogy éves költségvetéseken nem sikerül időben megegyezni, a parlament időnként – csak, hogy a kormány működését biztosítsa – úgynevezett CR-okat, folytatási rendelkezéseket fogad el. Ezek pár hétig, esetleg egy hónapig az előző költségvetésben meghatározott szinten tartják a kiadásokat, így időt adnak a képviselőknek és szenátoroknak, hogy kidolgozzák a végleges költségvetést. A CR-okon könnyebb megegyezni, mivel jelentőségük kisebb, ezeken nem szokot gond lenni a 60%-os többség megszerzésével. Trump elnöksége alatt viszont még egyáltalán nem sikerült költségvetést elfogadni, csak folyamatos, egyhónapos CR-okat. Ezek mögül lassan olvadozott a többség, és a legutóbbit már nem is sikerült elfogadni, így az államkincstár múlt hét péntektől kezdve nem finanszírozza a kormány működését. Government shutdown következett be, kormányleállás.

Hogy miért nem? A hadseregmániás republikánusok úgy érzik, a katonaság már túl régóta nem kap elegendő többletforrást. A demokraták szívesen megszavaznák a következő költségvetést, ha belekerülne, hogy többmillió illegálisan bevándorolt kiskorú később garantáltan letelepedési engedélyt kapjon. A hadseregmániás republikánusok szívesen együttműködnének a demokratákkal, de a bevándorlásgyűlölő republikánusok nem. Mindkét republikánus fél feláldozhatónak tartja a másik céljait, de a demokratákkal együtt külön-külön egyiknek sincs 60%-nyi szavazata.

Ha a republikánus párt összezárna, és a hadsereg finanszírozásával egyszerre megtiltaná meg az illegális bevándorlók legalizálását, ezzel begyűjthetné az összes republikánus szavazatot, viszont egy darab demokrata nem szavazná meg a tervezetet. Ami így többség, de nem elég nagy, a demokraták nem hagynák egyszerre teljesülni mindkét republikánus célt. Ha csak az egyik republikánus cél teljesülne, azt a republikánusok döntő része nem szavazná meg.

A két demokrata cél kisebbségben van. A két republikánus cél nincs elég nagy többségben. Az egy republikánus cél-egy demokrata cél variáns vagy szűk kisebbségben, vagy szűk többségben van, de semmiképpen nem elég nagy többségben.

Pénteken lejárt az előző CR, és nincs kormány. Addig nincs, amíg valahogy meg nem egyeznek a bácsik-nénik. Legutóbb 2013-ban volt ilyen az Obamacare miatt, akkor 16 napig tartott. Most – hát, meglátjuk.

Lelkük rajta.

 

Szakítópróba II.

Annyit agyalok ezen a krétai labirintusnak beillő lányon, hogy lassan detektív-ponyvaregénybe öltött venezuelai szappanoperát tudnék írni belőle. Azt hittem, értelmes, nagyívű, közérdekű dolgokat fogok írni erre a blogra, de visszanézve rengeteg a pillanatkép, a helyzetjelentés, az apró életfoszlány. Nem tudok mit tenni, a mostani foszlányok vele kapcsolatosak. Lehet, hogy talán közérdekűek is. Szóval egy ideig most N.-tartalom (is) lesz. Rajongóinak üzenem, hogy ideje melegíteni a popcornt, gyűlölőinek azt, hogy őszintén sajnálom, hamarosan fogok politizálni is. Most nem az a releváns. Kormány úgysincs épp Amerikában, mert a többi civilizált országgal ellentétben itt nem jár kéz a kézben a parlament és a kormány mandátuma, így nincs kormánytöbbség, így nem lehet automatikusan éves költségvetést elfogadni, így minden agyament kalandor ráterhelheti a saját politikai céljait a költségvetés megszavazására, így fél éven keresztül havi költségvetéseket fogad el az ország, aztán előbb-utóbb már azokat se. Erről mindjárt írok egy részletesebbet. De most, a kemény szívfájdalmas fázison túl, viszonylag tiszta fejjel gondolkozva, egy-két film, néhány mandarin, töméntelen narancslé, rengeteg energiát adó családi-baráti beszélgetés és valóban bölcs, hatásos gondolat után vissza a szappanoperához.

Hogy klasszikust idézzek,

That was some weird shit,

azaz

Fura szarság volt ez,

mondta volt George W. Bush, az Egyesült Államok 2001 és 2009 között regnáló elnöke.

Körülbelül így érzek most ezzel az egész szakításüggyel kapcsolatban.

Szakértőkkel konzultálva az a hivatalos véleményem, hogy a kolléganő enyhén szólva nem bontotta ki az igazság minden részletét. Vagy most, a végén (ráutaló jelek: közlésmód, mimika, önellentmondás, rá nem valló gondolkodás, értelmetlen, tipikus szakítós közhelyek garmadája, stb.), vagy eddig, nyolc héten keresztül (ráutaló jelek: ha ez itt igaz volt, akkor viszont abból egy csepp sem lehetett az).

Jelenleg, függően attól, hogy viselkedem az elkövetkezendő időben, két dolgot kockáztatok:

1. Azt, hogy szánalmas, továbblépni képtelen szerencsétlennek tűnjek, aki nem bírja feldolgozni azt, hogy már nem szeretik, és nem hagyja, hogy az exe azt csinálja, ami a legjobb neki. Isten látja lelkem, ez nem vagyok.
2. Azt, hogy gyenge akaratú, érdemtelen gyáva nyúl legyek, aki túl korán feladja a harcot élete szerelméért, pedig lazán megnyerhette volna. Isten látja lelkem, ez nem akarok lenni.

Lenyűgözően jól időzítő nagyapám jóvoltából tudom, hogy a második esetben sem követek el lelkiismeret elleni bűnt, mert a feljebbvalókat egész őszintén nem izgatja, hogy kivel vagyok együtt, amíg az a valaki egyrészt egy darab, másrészt nő. Mennyben kijelölt pár nincs.

Hát a fészkes franc se tudja, mi lesz ennek a vége, akármi lehet, de roppantul érdekel. N. nem csak, hogy szinte egyetlen lélegző emberi lényként sikeresen kicsiholt belőlem érzelmeket, de még jó sztori is, a macska rúgja meg.

Szakítópróba

Most nem vagyok biztos abban, hogy ennek a posztnak értelme van. Más a stílus, más a téma, mint a többinél, és itt nem a szinte már kóros politikai lelkesedésem tüze hajt, hanem a gyehennára való, keserű szívfájdalom. De megírom. Nem tudom, miért.

Nem ő volt az első barátnőm, de életemben először voltam szerelmes. 71 nap után szakítottunk. Azzal a lánnyal, akiről megismerkedésünk második hete óta mást sem mondtam, mint hogy 138,5%-os valószínűséggel feleségül veszem, azzal a lánnyal, akivel képes voltam 65 évre előre családtervezni, én, a karrierista, érzelemmentes kiborg, azzal a lánnyal, akinek minden apró, tökéletesen hozzám szabott tulajdonságában, hobbijában, emlékében és hibájában benne láttam a Mindenható humorérzékét és gondoskodását, azzal a lánnyal, akiért a szívem csendben vérzett az otthon töltött decemberi két hét minden egyes másodpillanatában, azzal a lánnyal, akinek ezután a két hét után az első januári üzenete miatt esküszöm, hogy huszonhárom centit bakugrottam kézipoggyászostul azon a reménytelen washingtoni éjszakán, a reptéren. Ennek van most vége. Nem kertelek, piszkosul fáj. Hivatalos kommunikációm: voltam már jobban is.

Az okok ránk tartoznak egyedül, meg egy adott baráti körre, kibeszélni nem fogom, nem tettetem, hogy gyűlölöm, mert ez meg nem igaz. Vonogatom a tanulságokat, analizálok, mást sem csinálok, de van pár gondolat, mondhatni életbölcsesség, amit érdemes lehet beépíteni a homo sapiens lelki architektúrájába. Bevallottan nem vagyok szakértő, sőt, nem is szeretnék az lenni. Az ítéletet az olvasóra bízom. Szakítástudományi elemzés következik.

1. Nem tudod elnyomni. Akik ismernek, tudják, hogy mesterien el tudom nyomni az érzelmeimet. Évek óta nem sírtam (azt egyébként most sem sikerült), bármilyen érzelmet meg tudok ideologizálni, apró darabokra vagdalni, visszakézből víz alá nyomni, és mindezt úgy, hogy eleve sokkal kevesebb érzelem keletkezik bennem egyáltalán, mint a legtöbb emberi lényben. Sziklaszilárd támasz vagyok, betonstabil lelkivilággal. Na, a szakításnál ez nem ment. Még ha a taktikus agyamnak eszébe is jutott volna nem tudomást venni róla, fizikailag földhöz vágott. Ma reggel hét órakor levettem a gyűrűmet, és elszédültem. Övön alulról belém karolt a hányinger, kirohantam, visszarohantam, ittam egy pohár vizet, felöltöztem, és a testhőmérsékletem körülbelül tizennégy fokot esett. Úgy is maradt egész nap, szinte fagypont alatt volt a kezem, plusz hidegrázás, gyomorgörcs, ürességérzet, étvágytalanság és éhség egyszerre. Akármennyire azt hiszed, rendíthetetlen vagy, az ilyesmi mélyen beléd vág.
2. Soha ne játszd meg magad. Szerelem és kapcsolat között van különbség. Ne mondd, hogy szerelmes vagy, ha nem vagy az. N. végülis kifejezetten korrekt volt – értelmesen levezette, miért gondolja úgy, hogy ezt le kéne zárnunk. Már nem szeretne kapcsolatban lenni. Talán nem hivatott arra, hogy most, vagy egyáltalán kapcsolatban legyen. Ő saját értelmezése szerint kapcsolatban volt, annak előnyeit és hátrányait összegezte, a kettősvonal alatt nem volt elég magas a szám. Félreértés ne essék, nekem sem jött volna ki magasabb, konkrétan szenvedtem az elmúlt két hétben – csak én szerelmes voltam. Nem fél év távlatában gondolkodtam, hanem hatvanötében, nem időbeosztásban, hanem álmokban. Az apró figyelmességek nekem nem bejegyzések voltak a határidőnaplómban, hanem szívből jövő, spontán gesztusok. Mikor elbúcsúztunk, ki sem ejtette a szerelem szót. Nem volt szempont. Ez szarkazmusnak hangzik, de valójában nem hibáztatom. Nem gonosz ő, csak tapasztalatlan. Az ő példájával illusztrálom a lényeget – tudd magadról, mit érzel! Ha azt, amit én, szerelmes vagy, ha azt, amit ő, akkor nem. Akárhogy is legyen, azt a partnerednek tudnia kell. Ha utólag derül ki, az szabadrablás. És az meg gáz.
3. Ne habozz a rajongója lenni. Mondd el neki, min dolgozol, várd el, hogy rajongjon, és ha ő számol be neked, te is rajongj. Nyilván ennek előfeltétele, hogy értsétek egymás szakmáját, de ha valami, ez megéri. Talán ez fog a legjobban hiányozni belőle. A rajongása, a direkt, kendőzetlen érzelmi reakciói minden munkámra hihetetlenül jólestek.
4. Lenne még gondolatom, de azokat leírni tisztességtelen volna. Egy van a végére, aminél nincs fontosabb. Én ezt az igazságot a nap folyamán elfogadtam, és ez volt az egyetlen, ami igazán könnyített az egészen. Van fölötted valaki, akinek ezzel az érzelmi kőpokollal is célja van. A Főnökkel nincs vita, pont. Akár elhiszed, akár nem, ezzel a szakítással eggyel közelebb vagy ahhoz, amivé Isten alakítani akar. A legjobb érvek nála vannak, ő tudja, miért volt ez jó neki. Valamit akart vele. Én most legjobb belátásom szerint tűkön ülve várom a napot, mikor majd kiderül, pontosan mit is. Szerinte nem N. volt a tökéletes. Az, akit adni akar nekem, jobb lesz nála. Definíció szerint. Így van, és kész.

Nem haragszom N.-re. Semmit nem akarok kevésbé, mint kínos, kényszeredett perceket, lelkiismeret-furdalást, bűntudatot, érzelmi csonkokat. Közös megegyezéssel szakítottunk. Lerendeztem. Ennyit tudok mondani.

Rasszizmusinfó I.

Újévi fogadalmam, hogy mostantól kezdve minden olyan alkalomról beszámolok, amikor valami olyasmit rasszistáznak le szemem láttára-fülem hallatára, ami a formállogika szabályai szerint három liter Aperol elfogyasztása után sem áraszt rasszizmusillatot. A mai epizód témái Donald J. Trump amerikai elnök, illetve egy bohókás japán önparódia.

Ismétlésnek nézzük meg, hogyan definiálja az Oxfordi Egyetem a rasszizmus szót:

• rasszizmus, fn. egy másik rassz képviselője ellen irányuló előítélet, diszkrimináció vagy ellenségeskedés, mely a saját rassz felsőbbrendűségének hitében gyökeredzik.

Minden, ami nem ez, az nem rasszizmus, és ebben bírom az Oxfordi Egyetem minden professzorának, dékánjának, adjunktusának, docensének és tanársegédjének írásban kifejezett egyetértését.

1. Donald J. Trump és a szarfészek országok (shithole countries)

Az eset maga: a vízumlottóról szóló kétpárti egyeztetések során, Durbin demokrata és Graham republikánus szenátor közös javaslatára reagálva (miszerint felezzük meg a lottón kiosztott vízumok számát, és adjuk oda a helyeknek ezt a felét Haitinek vagy afrikai országoknak) az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke, szabad világ nagyvezíre, a kifinomult, értelmiségi nyugati politika fenegyereke így szólott:

Miért akarjuk, hogy ilyen szarfészek országokból jöjjenek hozzánk ezek az emberek?

Kezdjük az elemi kérdésekkel: beszélhet egy állam vezetője neki kiszolgáltatott, kicsi, szegény államokról így? A diplomácia szabályai szerint nem, az emberi jóérzés szabályai szerint nem, a Nemzetközi Nem Vagyok Bárdolatlan Proli Vadnyúl Szövetség etikai kódexe szerint rohadtul nem, de egyébként azt csinál, amit akar, mert Haiti nem fog neki hadat üzenni. Masszívan sértő egy ilyen benyögés hazaszerető, hazájuk felemelkedésén éjt nappallá téve dolgozó haiti és afrikai emberek milliói számára? Igen, akkora sértés, mint egy ház, és ha valami beképzelt nyugati leszarfészkezi előttem mondjuk Magyarországot, akkor nemre, rendre és rangra való tekintettel képen törlöm, mert szarfészek a te kicsi szád, aranyom. Érzéketlen? Igen. Tapló? Igen. Méltatlan? Igen.

RASSZISTA? NEM.

Durbin szenátor és az ENSZ szerint az. Merthogy ezekben a szarfészek országokban jórészt feketék laknak, és ha Trump nem akarja, hogy innen jöjjenek emberek, de mondjuk a fehér Norvégiából szívesen hozna bevándorlókat, akkor ez maga a rasszizmus, fehérek igen, feketék nem, ohó, szemünk előtt lehullott a lepel, nincs a továbbiakban mit tagadni, egy nagykönyv szerinti rasszista csücsül a Fehér Házban. Vagy úgy. Aha.

A nyavalya akarja védeni Trumpot, de arról szegényem nem tehet, hogy sokkal több szegény fekete/sárga ország van, mint ahány fehér. Haiti külön érdekes, mert ez az az ország, amit effektíve lázadó rabszolgák alapítottak – és hát mit ne mondjak, olyan is. Tort ülnek a nemibetegségek, a lakosság 49%-a nem tud olvasni, ergó a munkaerőpiac szebbik felén értéktelen, végtelen bódévárosok, bűz, szemét, bűnözés, ameddig a szem ellát. Afrika nagy részén ugyanez a helyzet, mínusz ivóvíz. Nem kell rasszizmus ahhoz, hogy belássuk, az innen érkező bevándorlás az Államoknak kevésbé hasznos, mint ha Norvégiából (fehér), Bruneiből (nagyon sárga), Japánból (kicsit sárga) vagy Mauritiusról (fekete) érkeznének pénzesebb, képzett bevándorlók. Ne legyenek illúzióink, Trump utálja az albán (fehér) vagy bosnyák (fehér) bevándorlókat is. Nem színükért, hanem mert csórók és nehezen használhatók. Ez se szép, de legalább nem rasszizmus.

2. Japanglish

A #metoo-kampány kapcsán már bemutatkozott nevelőnővel volt tegnap érkezésem egy kellemes délutánt eltölteni a Kaliforniában gombamód szaporodó ún. ázsiai piacok, gyakorlatilag hatalmas, szinte csak ázsiai-amerikaiak által látogatott, a legkülönbözőbb ázsiai importélelmiszereket forgalmazó szupermarketek egyikében. Itt barátilag megemlítette, hogy idén Tokióba látogat, de aggódik, hogy angolul beszélő amerikaiként nehézségei lesznek. Én erre azt mondtam, hogy ne aggódjon, ha kitanulja, hogyan törik a japánok az angolt, és egy kicsit megtanulja érteni és alkalmazni is, nem lesznek gondjai. Spirituális startpisztolyommal rálőttem a következő YouTube-videót:

Megnézte a bevezető részt, aztán kétségbeesett fejjel megszólalt: o-ó, ez most rasszista lesz? Jéj, igyekeztem köpni is, nyelni is, mérsékelt sikerrel. A filmben japánok figurázzák ki azokat a hibákat, amelyeket a japánok vétenek, miközben angolul próbálnak beszélni. Önkritika, vicc, némi ismeretterjesztés, mert az infó szerintem kifejezetten hasznos. Ennyi. Ez a videó legalább annyira rasszista, mintha én osztanám valakinek, hogy a magyarok úgy ejtik a spirituality-t, hogy szpiritueliti, pedig minden igaz szívű amerikai tudja, hogy az szpöricsüáledi, meg dézik (németesek zézik) a th-t, meg pörgetik az r-t, meg vakkantják a w-t, szóval ha kommunikálni akarsz egy magyarral, akkor erre hegyezd füled. A saját népedet parodizálni definíció szerint bukik a rasszizmusteszten, de az is, ha egy jelenségre értékítélet nélkül rámutatsz. Ha egy poros magyar konzervatívnak nem hiszed el, Oxfordnak próbáld meg. Köszi.